Ennyibe kerülnek majd idén a karácsonyfák: már érkeznek a fenyők az árusítóhelyekre

123RF -
advent fenyőfa lucfenyő karácsonyfa ár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, és azt várják, hogy ezeknek a forgalma a tavalyi körülbelül 12 milliárdról idén 15 milliárd forintra nőhet, ezt egyrészt az átlagárak növekedése magyarázza, másrészt a műfenyők arányának emelkedése.

Az országban tavalyhoz hasonlóan várhatóan az idén is 2-2,2 millió vágott fenyőt értékesítenek. Egyre többen keresik a cserepes fenyőket, amelyek eladása 15-20 ezerre emelkedhet a tavalyi tízezer darab után, emellett műfenyőkből is 100 ezerrel többet, mintegy 300 ezret adhatnak el - mondta Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.

Az idén minden kategóriának nőtt az eladási ára

- mondta, megjegyezve, hogy az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyőre van hatással, amelyből évente 500-600 ezer darab érkezik az országba.

Ennyibe kerülnek idén a karácsonyfák - Képünk illusztráció 123RF

Hozzátette, hogy az import felfelé húzza a hazai termesztésű fák árát is, így a lucfenyők ára már egyre jobban közelít az import nordmann fenyőkéhez.

Idén a luc méterenkénti átlagára 3500-4000 forint körül mozoghat, az ezüstfenyőé 5000 forint körül, míg a nordmann fenyőé 6000-7000 forint lehet.


A fenyők ára nemcsak a mérettől hanem a származási helytől, így a minőségétől is függ - mondta. Tavalyhoz hasonlóan

a vágott fenyők közül 50 százalékban lucot, 30-40 százalékban nordmannt értékesíthetnek az idén is,

az összes többi fajta pedig alig 5 százalékot tesz majd ki - tette hozzá. Az egyesület a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetéhez hasonlóan bízik abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat a fenyők árusítása.

Tévhit, hogy az ünnephez közeledve frissebbek a fák, mivel azok kitermelését novemberben végzik, ezért Boross Dávid azt tanácsolja, hogy a vásárlást ne hagyják az utolsó pillanatra.

A tartósság megőrzése érdekében a vásárlást követően a fákat hűvös helyen kell tárolni. Javasolja azt is, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, az alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy környezetvédelmi szempontból a vágott fenyőket részesítsék előnyben, mivel az elsősorban Kínából érkező, import műfenyő ökológiai lábnyoma a szállítás miatt kedvezőtlenebb. Az ünnep után a vágott fenyőket senki ne égesse el, azokat az aprítást követően a komposztálókba érdemes helyezni, vagy a település hulladékkezelő gyakorlata után kell érdeklődni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.