Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy személyautó és egy teherautó ütközött össze Győr közelében. A baleset tragédiával végződött, egy négytagú család vesztette életét.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. január 14-én 12 óra 18 perckor a 813-as számú út 1. kilométerszelvényénél, Győr térségében. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze. A kis Daewoo Matizt a teherautó az út szélére sodorta és szinte teljesen összenyomta. A személyautó füstölni kezdett, a motor kigyulladt és az autó utasai már nem tudtak kimenekülni.

Összeroncsolódott, kiégett személygépkocsi, miután egy autószállító teherautóval ütközött a 813-as számú úton, Győr közelébenForrás: MTI/Krizsán Csaba


A Blikk azt írja, hogy az ütközés körülményei egyelőre tisztázatlanok, de szemtanúk arról számoltak be, hogy az ütközés előtt a Matizt nagy sebességgel megelőzte egy másik autó. Az nem derült ki, hogy ez a jármű megállt-e, vagy keresik-e a tulajondosát.

"Én akkor értem a helyszínre, mire eloltották a kocsit. Füst terjengett és egy halott feküdt az úton. Nagyon megrázó volt" - mondta a lapnak egy szemtanú.

A személyautóban utazó négy ember életét vesztetteForrás: MTI/Krizsán Csaba

A teherautót vezető sofőr felesége a közöséggi médiában kommentelt egy bejegyzéshez: "A férjem vezette a kamiont, és higgyék el, hogy mindent megtett. Oltották a tüzet, azokkal a kollégákkal és sofőrökkel együtt, akik megálltak segíteni. Ne bántsák őket. Anélkül is elég nehéz ez. Őszinte részvétem a hozzátartozóknak. Borzasztóan sajnálom."