Ezzel mentenék meg a falusi kisboltokat: hamarosan bővülhet a nyújtott szolgáltatásuk köre

Forrás: Shutterstock -
támogatás bolt kormány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban.

Gyopáros Alpár a sajtótájékoztatón elmondta, az eddigi három alprogram, a falusi csok, a mellékúthálózat-felújítást célzó és a falusiéletminőség-javító pályázatok kiírásai heteken belül megjelennek, és csatlakozik hozzájuk a kisboltok megmentését célzó, elsősorban a kétezernél kevesebb lélekszámú településekre koncentráló alprogram.

A támogatási konstrukcióval a létező kisboltok működése és fejlesztése mellett a korábban bezárt egységek újranyitását ösztönözné a kormány - fogalmazott a kormánybiztos. Hozzátette:

többletszolgáltatásokat kínáló, úgynevezett "integrált piaci szolgáltató centrumokat" szeretnének létrehozni.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ebben a konstrukcióban egy üzlettulajdonos vagy vállalkozás a vállalkozása elindításához akár 60-70 millió forint támogatást is elnyerhet - közölte Gyopáros Alpár.

Szavai szerint ezekben a kisboltokban olyan, a hosszútávú fenntarthatóságot biztosító többletszolgáltatások lennének elérhetőek, mint például

a vény nélkül kapható gyógyszerek árusítása vagy a postai szolgáltatás,

emellett "piaci közösségi" térként kávét, fagylaltot vagy péksüteményt kínálhatnának a vásárlóknak.

A folytatódó falusi csok programmal kapcsolatban Gyopáros Alpár hangsúlyozta, a normatív támogatási összeg mellé igényelhető az érintett településeken áfa-visszatérítési támogatás, az életminőség-javító pályázatokra pedig ebben az évben 70 milliárd forintot fordítanak majd – írta az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.