Dráma az Eb-n: Újra kellett éleszteni egy játékost - félbeszakadt a dán-finn meccs

Forrás: Getty Images/2021 Friedemann Vogel - Pool -
meccs labdarúgó EB összeesett Dánia Eriksen Finnország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A dán Christian Eriksen összeesett a pályán, újraélesztették, emiatt az első félidő végén félbeszakadt a Dánia-Finnország mérkőzés a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, Koppenhágában, a B csoportban. Kövesse velünk élőben a mérkőzés eseményeit.

Az Internazionaléval olasz bajnok,

109-szeres válogatott középpályás a 43. percben egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett.

A játékost mintegy tíz percig, a pályán élesztették újra, döbbent csapattársai védősorfalat álltak körülötte, mielőtt a mentősök kitolták a hordágyat a stadionból - a közönség tapsa közepette.

Eriksen összeesett a pályán, félbeszakadt a dán-finn meccs Forrás: Getty Images/2021 Friedemann Vogel - Pool

A finnek már korábban bementek az öltözőbe, a dánok kikísérték csapattársukat.

Egyelőre nem tudni, milyen állapotban van Erikssen, illetve hogy folytatódik-e a találkozó.

Forrás: MTI

Egy helyen minden, ami foci Eb!

Szeretnél naprakész lenni, tudni mindenről, ami a mérkőzésekkel kapcsolatos? Szívesen olvasnál extra érdekességeket a kedvenc játékosaidról, csapatodról? Akkor kattints az Origo Foci Eb oldalára, hogy ne maradj le semmiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.