Till Tamás ügyének vádlottja 17 további gyilkosságról tudhat: nyomozás indult az állításai miatt

bűntény Till Tamás nyomozás Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.hu
Újabb súlyos bűncselekmények gyanúja merült fel a Till Tamás megölésével vádolt férfi állításai nyomán. F. János azt állítja, hogy 17 másik gyilkosságról is tudomása van, és azt is tudja, hol rejtették el az áldozatok holttestét.

Nyomozás indult azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyeket a Till Tamás meggyilkolásával vádolt F. János tett korábban – értesült a Blikk. A férfi állításaira azonban még nincs nyilvánosságra hozott bizonyíték.

F. János, a Till Tamás-ógy vádlottja azt állítja, 17 további gyilkosságról tud
F. János, a Till Tamás-ügy vádlottja azt állítja, 17 további gyilkosságról tud 
Forrás: Mediaworks

F. János azt állítja, 17 áldozat holttestének helyét ismeri

A férfi már két évvel ezelőtt, decemberben, a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás előtt beszélt ügyvédjének arról, hogy további eltüntetett személyekről is tudomása van. Azt állította, pontosan ismeri azokat a helyszíneket, ahol a holttesteket elásták. Akkor azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kíván több információt átadni a hatóságoknak, mert bár az ő közreműködésével találták meg a 11 éves bajai kisfiú maradványait, végül ő maga került bajba.

Idén áprilisban, a büntetőpere egyik tárgyalásán mégis újabb részleteket közölt. Azt állította, hogy összesen 17 gyilkosságról tud, amelyekhez szexuális visszaélések is kapcsolódhatnak. F. János szerint az áldozatokat plébániák területén temették el, a történtekről pedig fényképek és videófelvételek is készültek. Azt is kijelentette, hogy szeretné feltárni ezeket a bűncselekményeket, akkor azonban nem indult eljárás az állítások miatt.

Volt apósa tett feljelentést az ügyben

F. János korábbi apósa, Oláh Attila, aki továbbra is kiáll a férfi mellett, szeptember 12-én fordult feljelentéssel a Legfőbb Ügyészséghez.

Október 19-én kapott választ, amelyet a Blikk munkatársának is megmutatott.

„Az élet elleni, valamint a nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményekre utaló beadványát a szükséges intézkedés megtételére az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának továbbítottam” – állt az ügyészségi levélben.

Oláh a feljelentésében azt állította, hogy volt vejének 130 olyan fényképről és videófelvételről van tudomása, amelyek fiatalkorúak szexuális bántalmazását örökítik meg.

„Azért szeretnék panasszal élni, mert nem hajlandók foglalkozni az üggyel, holott konkrét bizonyítékai vannak és a 17 fiatalkorú holttestét sem hagyják, hogy feltárja, pedig könyörög mindenkinek” – írta a beadványában.

Oláh Attila a lapnak hangsúlyozta, hogy feljelentése ismeretlen tettesek által elkövetett bűncselekményekre vonatkozik.

„A feljelentésem tehát pedofil bűncselekményekről és 17 rendbeli gyilkosságról szól, amiket ismeretlen tettesek követtek el. Én mindenben segíteni fogom a nyomozók munkáját, hogy kiderüljön az igazság. A bizonyítékok egy széfben vannak elrejtve” – mondta.

Úgy tudni, hogy a feljelentés miatt nyomozást rendeltek el, és elsőként Oláh Attilát hallgatják meg tanúként. 

Ezeket olvastad már? 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.