Ők a Hegyalja úti autóbaleset áldozatai: egy 22 éves lány és egy 24 éves fiú vesztette életét

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
áldozat autóbaleset Hegyalja út
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos baleset történt szombat hajnalban Budapesten, a XI. kerületben, a Hegyalja úton. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó. Az egyik járműben négyen utaztak, akik közül a vezető és az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik jármű két utasa szintén megsérült.

A beleset-info.hu portál információi szerint az egyik áldozat egy gyönyörű, 22 éves lány volt, a másik pedig egy 24 éves fiatal férfi.

Összetört személygépkocsik, miután összeütköztek Budapesten, a Hegyalja úton 2021. június 26-án Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A lánytól a család egyik barátja búcsúzott megható bejegyezésben a Facebookon:
"Ma ismét eltörött valami. Már nem lesz többé ugyanaz, már semmi nem lesz úgy, ami eddig volt. Megszakad a szív, folynak a könnyek, tucatnyian ordítják nem, neeem, nem akarom. Ma hajnalban bekésen aludt egy szülőpár sokunk barátai, majd csengetésre ébredtek. Ezzel véget is ért az az életük úgy, ahogy eddig élték. Eltört minden, vége. Elvesztették a mindenük, a csodát, a világ közepét, az egyetlen igaz kincsüket. Ma hajnalban egy tragikus balesetben gyerekkori barátom, bajtársam, kollégám és csupaszív felesége elvesztették egyetlen lányukat.
Egy fantasztikus gyereket, egy jó tanuló, jó szívű, csupa örök mosoly, cserfes nem is lány, sokkal inkább már kész nőt. Elfogadhatatlan, hihetetlen, nem akarjuk, neeeeem, neeeem és nem. Bele lehet őrülni, nem tud a szív megnyugodni, nem vagyunk képesek felfogni. Nem és nem, nem akarjuk a hajnalt, nem, nem akarjuk, hogy így maradjon, neeeem. Miközben a könnyek között meg, megcsillan a gondolat, igaz és ez sajnos nem álom, ez a valóság. Tényleg eltört valami, a szív hasadt ketté. A fájdalom leírhatatlan és semmihez nem hasonlítható."



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.