Rusvai Miklós fontos számokat közölt, és elárulta, hány évig tarthat még a koronavírus járvány

fotó: Talán Csaba -
járvány oltottság covid Rusvai Miklós Virológus koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem oltatta be magát Magyarországon, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

A virológus azt mondta, a jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, de a kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma.

A fertőzöttek száma mindenképpen növekedni fog - tette hozzá -, az oltás abban segít, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, lélegeztetőgépre, illetve kevesebben haljanak bele a koronavírus okozta megbetegedés következményeibe.
Rusvai Miklós elmondta: a nemzetközi trendek szerint világszerte már a hatodik hullámnál tartunk, ezek közül a harmadik volt a legerősebb, azóta csökkenő tendenciát mutat az új fertőzöttek, halottak száma. Magyarországon is feltehetően a harmadik hullám volt a legerősebb, várhatóan a negyedik és a továbbiak egyre gyengébbek lesznek.

Remélhetőleg két év alatt ez a vírus is "belesimul" a klasszikus koronavírusok, a náthavírusok trendjébe

- tette hozzá.

Rusvai Miklós virológus fontos információkat közölt. fotó: Talán Csaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.