Szigorítanak: csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni bizonyos helyekre és kötelező a maszkviselés Romániában

Forrás: Shutterstock -
Románia maszkviselés COVID-19 koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Romániában kéthetes kényszerszünetre küldik jövő héttől az iskolásokat, mindenütt kötelezővé válik a védőmaszk viselése, és az oltatlanok mobilitását korlátozó további megszorításokat vezetnek be - jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő, miután megbeszélést tartott a koronavírus-járvány elleni védekezésben illetékes hatóságok vezetőivel.

A korlátozások részleteit kormányhatározatban pontosítják a hét folyamán. Iohannis példaként említette, hogy általános éjszakai kijárási tilalom lép életbe, ez azonban a beoltottakra nem vonatkozik. Napközben a legtöbb helyre csak a védettséget igazoló "zöld igazolvánnyal" lehet majd belépni.

Forrás: Shutterstock

"Addig van szükség korlátozásokra, amíg a kétkedőket is sikerül meggyőzni, hogy a világjárvány csak oltással fékezhető meg" - nyilatkozta az államfő.

Ez is érdekelhet: Rossz hírt közölt Rusvai Miklós: senki nem tud majd menekülni a koronavírus elől

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.