Megfejtették a dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést: ez derült ki

Forrás: Shutterstock -
elhízás túlsúly tudósok dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést fejtették meg az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS) kutatói.

A Nature című tudományos lapban bemutatott tanulmányuk szerint a tudósok arra jutottak, hogy a dohányzás felfüggesztése utáni hízást a bélmikrobák által kibocsátott súlymoduláló vegyületek okozzák.
A most azonosított vegyületek alapján olyan kezeléseket lehet a jövőben kidolgozni, melyek segíthetnek abban, hogy a cigarettát letevők ne kezdjenek el hízni - közölte a WIS. Sőt, olyan terápiákat is ki lehet alakítani, melyek a nem dohányzókat is segíthetik a túlsúly legyőzésében.

A tudósok arra jutottak, hogy a dohányzás felfüggesztése utáni hízást a bélmikrobák által kibocsátott súlymoduláló vegyületek okozzák. Forrás: Shutterstock

A kutatók megfigyelték, hogy a rendszeresen cigarettafüst hatásának kitett egerek nem híztak még zsírban és cukorban magas diéta mellett sem. A dohányzáshoz kötődő vegyületek, mint például a nikotin, nyilvánvalóan behatoltak az egerek bélrendszerébe a véráramon keresztül, megváltoztatták a bél bakteriális összetételét és ezáltal a test metabolizmusát is.

Ha a füstnek való kitettség megszűnt, az egerek gyorsan hízni kezdtek, ahogyan az gyakran történik a dohányzást felfüggesztő emberekkel is. Amikor az egerek széles spektrumú antibiotikumokat kaptak, melyek kimerítették mikrobiomjukat, sokkal kevesebbet híztak a dohánymegvonás után és az étrendjüktől függetlenül hónapokig vékonyak maradtak.

A több ezer potenciális bioaktív metabolit között a szakemberek két molekulát azonosítottak, melyek magyarázatot adhatnak a dohányzás abbahagyásának metabolikus következményeire.

Forrás: MTI

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.