Megszülte, majd becsomagolta és kihajította az ablakon újszülött gyermekét a 22 éves diáklány

Forrás: Shutterstock -
fiatal lány csecsemő szülés kidobta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 22 éves palesztin diáklány az ortodox szentestén (január 7-én) egyedül, orvosok segítsége nélkül hozta világra kislányát, akit egy tasakba tett, majd kidobta az ötödik emeleti ablakon át az utcára. 

A 22 éves palesztin diáklány az ukrajnai Harkivban egyedül szülte meg kislányát, akit a születése után becsomagolt és kidobott az ablakon az ötödik emeletről.

A fiatal lány állapota azonban romlani kezdett, ezért kénytelen volt orvost hívni, majd a kórházban végül bevallotta szörnyű tettét. Az őt kihallgató rendőröknek azt mondta, gyereke halva született.

Megszülte, majd kidobta az ablakon újszülött csecsemőjét egy 22 éves diáklány (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A szakértők egyelőre vizsgálják, pontosan mi okozhatta a csecsemő halálát.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a fiatal lány bűnös, akár 5 év szabadságvesztést is kaphat - írja a Tények.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.