Orosz-ukrán háború Nyár üzemanyaghiány Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt minden korábbinál mélyebb és hosszabb energiaválság alakulhat ki, amelynek következő, nyári szakaszában üzemanyaghiány sújthatja Európát - mondta a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője egy keddi interjúban.

Fatih Birol a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjúban rámutatott, hogy Oroszország az Ukrajna elleni támadásig a globális energiarendszer meghatározó szereplője, az első számú kőolaj- és földgázexportőr és az egyik legnagyobb szénexportőr volt.

Ezért, míg a hetvenes és a nyolcvanas évek energiaválságai egyedül a kőolajról szóltak, az Ukrajna elleni orosz támadás következtében "egyszerre van olajválság, gázválság és villamosenergia-válság", így ez a krízis sokkal súlyosabb, mint az eddigiek, és valószínűleg hosszabb ideig is tart majd - fejtette ki a párizsi székhelyű kormányközi szervezet ügyvezető igazgatója a Der Spiegel hírportálján közölt interjúban.

Kiemelte, hogy

a nyár az utazás, autózás legfőbb szezonja Európában és az Egyesült Államokban, így emelkedik az üzemanyag iránti kereslet, ami a válságos környezetben ellátási zavarokhoz vezethet.

Mint mondta, benzinből, dízelből és kerozinból is hiány keletkezhet, méghozzá főleg Európában.
Európában ugyanis nem csupán a nyersolajimporttól, hanem a feldolgozott olajtermékek behozatalától is függ az ellátás - tette hozzá Fatih Birol, rámutatva, hogy több exportőr, köztük Kína kiviteli korlátozásokat vezetett be a hazai fogyasztók védelmére.

Nyáron üzemanyaghiány sújthatja Európát Fotó: Polyák Attila - Origo

Ugyanakkor lehetnek "megkönnyebbülést hozó meglepetések" a piacon. Javíthat a helyzeten, ha tovább gyengül a kínai gazdaság, mert így csökkenne az olaj iránti kereslet. A kínálat bővülését eredményezheti, ha sikerülne megállapodni a legnagyobb kitermelők közé tartozó Iránnal az ország nukleáris programjáról. Ugyancsak a kínálati oldalról hozhat enyhülést, ha néhány közel-keleti termelő, például Szaúd-Arábia, növelné a kitermelését. Azonban "mindegyik eset meglepetés lenne, nem szabad számítani rájuk" - húzta alá az IEA vezetője.

Inkább a fogyasztás csökkentését szolgáló javaslatokat lenne érdemes megfogadni, amelyeket a szervezet már márciusban bemutatott

- mondta Fatih Birol. Felidézte, hogy a tíz pontból álló csomag a fejlett gazdaságoknak szól, és a többi között azt tartalmazza, hogy vezessék be az autómentes vasárnapok intézményét a nagyvárosokban, csökkentsék a jegyek, bérletek árát a közösségi közlekedésben és szigorúbban korlátozzák a sebességet az autópályákon.

A 31 államot, köztük Magyarországot összefogó szervezet vezetője a többi között arról is szólt, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében kialakult energiaválság lehetőségeket, reményt is jelenthet. Mint mondta, a válság "fordulópont lehet sok ország számára, hogy alapvetően átalakítsa energiapolitikáját".

Ha a kormányok a megújuló energiaforrások kiaknázását és minden más, "tiszta technológia" használatát ösztönző beruházási politikát folytatnak, akkor nemcsak az éghajlatvédelem ügyét mozdítják előre, hanem enyhítik országuk függését a fosszilis energiahordozók importjától - fejtette ki az IEA vezetője, aláhúzva, hogy "a megújuló energia energiabiztonságot jelent".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.