Solti Ádám és felesége, Berni a TV2 vetélkedőjében bizonyítják szerelmüket, de sajnos, az első feladatukat nem sikerült teljesíteniük.
Solti Ádám és felesége, Solti Berni a Drágám, add az életed! című páros vetélkedőben játszanak, először mutatkoznak azóta, hogy kiderült, a színész évekig szeretőt tartott, és gyereke is született tőle. A műsorban nem kezdtek sikerrel, az első feladatukat sajnos nem tudták teljesíteni. Ádámnak egy bikát kellett megülnie, miközben megpróbál különböző szavakat körülírni feleségének. A kemény feladat kifogott a páron, kifutottak az időből, pedig Ádám erején felül próbált magyarázni, és közben fennmaradni a bikán. Nem is fogta vissza az indulatait, még néhány csúnya szó is kiszaladt a száján.