Gyilkosság Hajdúnánáson: összevert férfi holttestét találták a kiérkező rendőrök

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
gyilkosság gyilkosság Hajdúnánáson halálra verte rendőrség erőszak Hajdúnánás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hatóság alig pár órával a bejelentés után már előállította a feltételezett elkövetőt. Az előzetes információk alapján az illető halálra verte a nála 12 évvel idősebb férfit.

Június 10-én hajnalban riasztották a rendőröket Hajdú-Bihar megyében, a kiérkező egyenruhások pedig egy holttestet találtak a hajdúnánási ingatlanban. A tetemet megvizsgálta az igazságügyi orvosszakértő, aki megállapította, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett. A bejelentéstől számított öt órán belül már gyanúsítottja is volt a rendőrségnek, ugyanis a látókörükbe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba tudtak hozni a bűncselekmény elkövetésével.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nyomozók előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták a 33 éves férfit. A nyilvánosságra hozott információk alapján a gyanúsított italozást és vitát követően bántalmazta a 45 éves sértettet, aki életét vesztette. A Debreceni Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya pedig halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást – írja a police.hu közleménye alapján a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.