Kigyulladtak a vasúti sínek a fővárosban, mert nem bírták a hőséget

baleset tűz London vasút
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Július 11-én lángra kaptak a vasúti sínek a londoni Battersea egyik hídján, ezért egy ideig nem járnak majd a szerelvények a Victoria és a Brixton megállók között.

A Southeastern Railway vasúttársaság közösségi oldalain is tájékoztatta az utasokat a balesetről: fotókat osztottak meg a tűzről, illetve megírták, hogy valószínűleg egy eltévedt szikra lobbantotta lángra a gerendákat.

A faszerkezet a nagy kánikulában – mely akár a 31-33 fokot is elérheti a térségben ezen a héten – olyannyira kiszáradhatott, hogy egy apró hiba is elegendő volt a tűz kialakulásához. A társaság hangsúlyozta, hogy a sínek korábban megfeleltek a biztonsági előírásoknak, de a történtek után megvizsgálják hogy indokolt-e a vágányok cseréje. A közleményben továbbá arra is figyelmeztették az utasokat, hogy a szerelvények egy ideig lassabban közlekednek majd, nehogy bekövetkezzen egy, a hétfői szerencsétlenséghez hasonló eset – írja a Metro.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.