Kilenc év után felébredt a kómából Katalin: gigászi összegre perlik a kórházat

Forrás: Shutterstock -
kóma Varga Katalin Kistaj Éva felébredt per kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Édesanyja ápolta azt a kétgyermekes nőt, aki egy műtét után került éberkómába. Hosszú éveken át csak reménykedtek abban, hogy Katalin magához tér, de végül most megtörtént a csoda.

Varga Katalinnál jóindulatú agydaganatot találtak, ezért volt szükség a műtéti beavatkozásra. Az operáció után azonban egy kórházi baktérium támadta meg a szervezetét és éberkómába került. Az eset óta mozdulatlanul, magzatpózban fekve töltötte az idejét és beszélni sem volt képes. Ezért is hatalmas előrelépés, hogy magához tért és már képes néhány mozdulatra.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

– mesélte a Blikknek Katalin édesanyja, Kistaj Éva, aki az elmúlt években minden napját a lánya mellett töltötte. A kómába esett nő a tragédia óta nem láthatta a gyermekeit, ugyanis az apjuk magához vette őket, sőt volt férje gyerektartásért be is perelte az asszonyt.

Eközben zajlik a kórház ellen indított kártérítési per, melyben 100 millió forintot követelnek az intézménytől. Katalin állapota folyamatosan javul és újabb kezelések várnak még rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.