Ítélet a Tankcsapda-koncert után elütött lány ügyében: megszólalt Kata édesanyja

Forrás: Shutterstock -
baleset Tankcsapda Sidlovics Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszületett az ítélet, annak a férfinak az ügyében, aki egy Tankcsapda koncert után elütötte, majd sorsára hagyta B. Katát az M3-as autópályán. A lány testére az utánuk érkező zenekar talált rá, egyik tagja, Sidi a mentők kiérkezéséig fogta a haldokló lány kezét. A gázolót, V. Martint a bíróság bűnösnek találta cserbenhagyásért: 10 hónap fogházat kapott, két évre felfüggesztve és két évre eltiltották a vezetéstől.

Az ítélethirdetés után a Bors megkereste Sidlovics Gábor Sidit, akit akkor nagyon megráztak a történtek.

"Nagyon nehéz most megszólalni, de most már tudok csak a szépre és jóra emlékezni (...) Lehet furcsán hangzik, de én hiszem, hogy Kata megtalálta már a lelki békéjét. Kis megnyugvást ad, hogy utolsó leheleténél vele voltam. Mostanában szinte minden nap eszembe jut Kata. De már nem a baleset képeit látom, hanem a mindig vidám, mosolygós fiatal lányt, akit mindenki szeretett. Pár hete az egyik fesztivál csinált egy kisfilmet, amihez Tankcsapda koncertfelvételeket is használtak. Elküldték az elkészült anyagot, és egyszer csak azt látjuk, hogy benne van Kata, valaki nyakában ülve, mosolyogva énekli az egyik dalunkat. Ilyen kisugárzása volt, mindenki észrevette. Ezt viszem magammal, életem végéig velem lesz" - nyilatozta a zenész.

Forrás: Shutterstock

A tárgyaláson részt vett Kata édesanyja, Szilágyi Anikó is, aki így nyilatkozott: "Borzasztóan szerencsétlen eset volt, a baleset okozásáért nem ítéljük el őt, hiszen Kata sajnos rossz helyen volt. A segítségnyújtás elmulasztása már más kérdés, hiszen az akkor is jár bárkinek, ha az illető hibázott".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.