Brutális baleset történt a Sztárban sztár leszek! előtt: Bari Laci üvöltött, majd földre rogyott

baleset Bari Laci Sztárban sztár leszek! mentőautó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bari Laci sérülése hirtelen jött: kamerák előtt esett össze a fiú, majd mentőt kellett hívni hozzá. Íme a részletek.

Bari Laci egyik pillanatról a másikra összeesett a táncpróbán. Rosszul emelte a lábát és megcsúszott, így számára rendhagyó volt a Sztárban sztár leszek! legutóbbi adása.

Azt mondta, a fájdalomtól azonnal elsötétült előtte minden. A következő pillanat, amire emlékszik, az, hogy a színpad közepén fekszik, kínzó fájdalmak gyötrik, és képtelen lábra állni. Végül mentőt hívtak hozzá.

"A táncmozdulatnál teljesen kifordult a térdem és kiment a bokám. Jegeljük, meg bekentük" - mondta az énekes, aki semmiképp nem akarta feladni a versenyt, így a két produkciót széken ülve adta elő, még így is hatalmas sikert aratva.

A Sztárban sztár leszek! legutóbbi adásában Bari Laci és Tóth Napsugár kerültek a veszélyzónába, vagyis összesítve ők kapták a legkevesebb szavazatot. Kettejük közül végül Tóth Napsugár távozott a műsorból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.