Egy amerikai politikus is beleszállt Harrybe és Meghanba: "Mint két elkényeztetett gyerek"

Forrás: -- -
dokumentumsorozat kritika királyi család vélemény Meghan Markle Netflix Harry & Meghan Newt Gingrich Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Decemberben mutatták be a Harry & Meghan címet viselő dokusorozatot, mely már a premierje előtt hatalmas hullámokat keltett a sajtóban. A produkcióhoz készült előzetesek ugyanis tele voltak kemény és durva kijelentésekkel, ám a java még hátra volt.

Harryék többek között arról beszélnek a friss sorozatban, hogy a család a bátyja, azaz Vilmos érdekében hazudni is képes volt, miközben értük az igazságot sem vállalták. A herceg elárulta azt is, hogy Vilmos sikoltozott és kiabált vele, amikor közölte, hogy elhagyják a koronát és az Egyesült Államokba költöznek. Sőt Harry az egyik brit lapot is megvádolta, miszerint miattuk vetélt el a felesége.

A másik oldal reakciójára nem kellett sokat várni, sőt már azelőtt megérkeztek a kritikus hangok, mielőtt bemutathatták volna a produkciót. Egy újságíró például leleplezte Harryék "hamisítását", amikor az ajánlóban azt akarták illusztrálni, hoy a sajtó mindenhova követi őket. Az egyik legvadabb vád szerint Harry és Meghan, valamint a királyi család csatározása is közrejátszott II. Erzsébet halálában.

Forrás: --

A hercegi párt azonban nemcsak a britek támadják és most egy egészen meglepő helyről érkezett kritika. Egy amerikai politikus, bizonyos Newt Gingrich szerint Harry és Meghan úgy viselkedik, mint két elkényeztetett gyerek.

– idézi a Bors a politikust, aki a Fox Newsnak nyilatkozott.

Gingrich szerint Harry képtelen túltenni magát azon, hogy bátyja miatt sohasem lehet belőle király, sőt a politikus szerint meglepően furcsa, hogy a pár már azelőtt felvételeket készített az életéről, mielőtt aláírták volna a Netflix-szerződést a dokusorozatról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.