Így hatnak a színek a testre és a lélekre

színek depresszió kimerültség szex színterápia test
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ ezerféle színben pompázik, ezt akkor se felejtsd el, ha éppen levert vagy, kimerült, vagy nem kívánod a szexet. Használd a tónusok és árnyalatok gyógyító erejét, és máris szebben és színesebben látod majd a világot.

A színek ereje

A színek jótékony hatását már bizonyára te is tapasztaltad, ha mosolyra fakasztott egy napsárga ruha egy kirakatban, vagy ha sokkal szexisebbnek érezted magadat egy vörös fehérnemű-garnitúrában. A terápia nem egy a sok tudományosnak kikiáltott módszer közül, kutatók valóban megerősítették, hogy milyen jót tesznek nekünk a színek. Már eleve a látás, a színek érzékelése is egy bonyolult fizikai és fiziológiai folyamat, az idegeken át az agyba kerülő információt - ebben az esetben a tónusokat - nemcsak egyszerű látványként fogjuk fel, hiszen a hangulatunkat is javítja, vagy éppen elrontja.

Thinkstock
Thinkstock

A színek gyógyító erejét az alternatív gyógyászatban is használják, a fényterápia elemeivel összekötve. A színes fényű speciális lámpákkal végzett kezelés például a keringési problémák, a gyomorbajok vagy az álmatlanság ellen is hatásos. Az agy ugyanis a színinformációkat nemcsak felfogja, hanem fel is használja a test és a lélek gyógyításában.

Piros

A tűz színe, a szenvedély tüzét is képes újra feléleszteni. A piros azonban nemcsak a szerelem és a szexualitás árnyalata, hanem az agresszióé, a haragé és más indulatoké is. A piros, a vörös és más rokonszínek vonzzák a figyelmet - a hálószobában is -, energikussá, élettel telivé, aktívvá tesznek, felmelegítenek, javítják az étvágyat, ugyanakkor, ha sok vesz körül ebből a tónusból, könnyen forrófejűvé is válhatsz. Ha mértékkel használod, új impulzusok érhetnek, ha azonban túl sok vörös posztót látsz, nyugtalan és nyughatatlan lehetsz.

A piros a szervezetednek is jót tesz, gondolj csak a véred színére. Szabályozza a vérkeringést, a vérnyomást, az anyagcserét is erősíti, és segíti az immunrendszert. Egyes kórházakban a szín erejét használják, hogy kezeljék a kóros étvágytalanságot, a depressziót, a kimerültséget, a krónikus fáradtságot, az alacsony vérnyomást, de a szülés utáni gyengeséget, levertséget is gyógyíthatja.

Narancs

A narancssárga az optimizmus és az életöröm színe. Ez az egyik legjobb kedélyjavító árnyalat, nyitottá, közlékennyé és magabiztossá tesz, de könnyelművé és tolakodóvá is válhatsz, ha túl sokat narancsozol. Ha mértékkel használod a narancssárgát, lendületet vehet a társadalmi életed, illetve jobban igényled majd, hogy minél többen legyenek körülötted.

A narancs segít az emésztési rendellenességek, a veseműködési zavarok, az allergiás panaszok leküzdésében. Ez az árnyalat valódi energiabomba, ha kimerült, feszült vagy ideges vagy, akkor vedd körbe magad minél több narancssárga dekorációval.

Zöld

Rét, mező, erdő, pázsit, virágok... A zöld a természet, ezáltal az élet és az újjászületés színe is. Ha sok zölddel veszed magadat körbe, akkor kiegyensúlyozottá, nyugodtabbá, nagyvonalúbbá, reményteljessé, életszeretővé, életigenlővé válsz, és jobban igényled majd a harmóniát. Mivel a zöld az egyik leghatásosabb nyugtató árnyalat, a legszélsőségesebb hangulatváltozások szabályozásában is kiváló, de enyhíti a gyászt, a szomorúságot, a haragot és más szívfájdalmakat is.

Thinkstock
Thinkstock

Lila

A lila igazán sokoldalú szín, éppúgy képviseli a hatalmat és méltóságot, mint a misztikumot és a mágiát. Extravagáns, kivételes árnyalat, a művészetek, az inspiráció, az ihlet és a titokzatosság tónusa. Ha lilát viselsz, vagy azzal dekorálod a lakásodat, fokozhatod a koncentrációs képességeidet, segít legyőzni a belső feszültséget, a kétségeket és a kétségbeesést, erősítheted a hitedet, a bizalmadat és az önbizalmadat, de sajnos érzékennyé, áldozattá, mártírkodásra hajlamossá is tehet.

Kék

Az ég kék, a tenger még kékebb. A víz és az égbolt színe megnyugtat és ellazít, ugyanakkor melankolikussá, vágyakozóvá és hanyaggá is tehet. A kék tisztaságot sugall, javítja a kommunikációs képességeket és megtisztítja a gondolatokat, ésszerűbbé, világosabbá teszi a logikádat.

A színterápiával gyógyítók a kéket a láz és a gyulladások csökkentésére, pajzsmirigy- és gyomorproblémák enyhítésére, gyógyítására használják sikeresen. A kis helyiségeket tágasabbá teszi, különösen hálószobába való, ha nyugalomra vágysz, vagy álmatlanságban szenvedsz, ugyanis segít könnyen, gyorsan és mélyen álomba merülni.

Tudtad?

A fehér kezd kimenni az orvosi divatból. A színek pszichológiájával foglalkozó szakemberek szerint ugyanis a tekintélyt parancsoló, távolságtartó, tiszta fehér helyett,jobb, ha a nyugtató, közvetlenebb kéket vagy zöldet viselik az orvosok és az ápolók.

Barna

A föld és a fák színe, szintén köthető a természet nyugalmához és a születés, újjászületés háboríthatatlan körforgásához. A barna nyugalmat sugároz, ugyanakkor kényelmet és biztonságot is jelent - pénzügyi, anyagi és más értelemben is.

A barna a gyarapodás színe, de nemcsak akkor hatásos, ha hízni szeretnél, hanem ellenkező esetben is beválhat, hiszen segít harmonizálni a testsúlyt.

Arany

Az arany a Nap és a pénz színe, természetesen összefüggésben áll a hatalommal és a gazdagsággal. Ha szereted az aranyat, azt mutatod meg a külvilágnak, hogy tehetős vagy, materiálisan gondolkodsz. De ez a csillogó, fémes árnyalat erősíti az inspirációt, segít a félelem, a bizonytalanság és a pénzzel, anyagiakkal kapcsolatos boldogtalanság ellen.

Thinkstock
Thinkstock

Ezüst

Az ezüst az udvariasság és az előzékenység árnyalata, észről, logikus gondolkodásról, pontosságról árulkodik. Ráadásul pont ezeket a területeket fejleszti az agyban, de önállóbbá, magabiztosabbá is tehet. Ha biztonságra és harmóniára vágysz, illetve tisztán, logikusan, ugyanakkor nyugodtan szeretnél viselkedni és beszélni, akkor viselj ezüstöt, vagy dekoráld az otthonodat fémből készült vagy fémszínű tárgyakkal.

Sárga

A sárga szín éppen olyan éltető és melegséget sugárzó, mint a Nap. Friss, mint egy citrom, és vidám, mint egy dalos kanári. Az élénk és halvány árnyalatai egyaránt örömet és világosságot hoznak az életedbe, ugyanakkor oldják a szorongást, elűzik a félelmet és az elégedetlenséget.

A színterapeuták szerint a napsárga, citromsárga vagy kanárisárga tónusok a depresszió és más lelki betegségek legjobb ellenszere. A sárga ezek mellett a gondolkodásra, a logikára, a tanulásra és a tudás fejlesztésére is pezsdítő hatással van.

Rózsaszín

A rózsaszín és változatai, mint a pink vagy a magenta sokkal természetközelibb árnyalatok, mint elsőre gondolnád. De ha magad elé képzelsz egy szép rózsaszín rózsaszálat vagy egy kardvirágot, máris megtelik a szíved-lelked boldogsággal. Ez a szín az idealizmus, az együttérzés, a finomlelkűség és a rend árnyalata, ugyanakkor fokozhatja a naivitásodat, jóhiszeműségedet is. Ha lelki megrázkódtatás ér, remek "elsősegély" a színterápiával gyógyító szakemberek szerint, ha egy kis magentával vagy pinkkel veszed körbe magadat, nemcsak megnyugtat, hanem erősíti a belső békédet és szabadságodat is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.