Pharrell Williams dal szerelem Lewis Hamilton dalszöveg Nicole Scherzinger szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Forma 1-es pilóta nagy meglepetést okozott: legutóbbi interjújában elmesélte, hogy szerelmes dalt írt egykori kedvesének.

Lewis Hamilton a The Sun magazinnak adott interjút, amelyben bevallotta, hogy a dalszövegírás milyen jó hatással van rá. „Nagyon jó mód arra, hogy kitisztítsam az elmémet" – nyilatkozta. Azt is elmondta, hogy mennyire élvezi ezt a kreatív munkát. Legjobbjának a J'Adore című dalát tartja. Ezt már elő is adta néhány barátjának – többek között Pharrel Williamsnek – mert kíváncsi volt a visszajelzésekre. A sztárnak egyébként saját stúdiója van a házában, amit egykori kedvesének, Nicole Scherzingernek csináltatott.

Forrás: AFP/Max Nash

Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton hét év után döntöttek úgy, hogy végleg elválnak egymástól. Senki sem döbbent meg a hír hallatán, hiszen korábban többször is előfordult, hogy bejelentették szakításukat, de végül valahogy mindig újra egymás karjaiban kötöttek ki.

Szerinted ez a szakítás végeleges?

Jobbra húz, balra húz, haza húz: Teszteltük az új Tinderthttp://www.life.hu/intim/20150402-tarskereso-teszt-jingle-tinder-randivonal.htmlRengeteg időt spórolhatnánk meg, ha előre tudnánk, ki az, akivel összeillünk, és ki az, akit a lehető legnagyobb ívben kellene elkerülni. És ki az egyáltalán, aki biztosítja, hogy miközben a szexi, okos, 30 éves Tomival csetelünk, nem a kövér, munkanélküli, lábszagú, 60 éves Béla ül a csetablak túlsó végén? Honnan tudod egyáltalán, hogy összeillesz valakivel?IntimThinkstockVége a kálváriának: Jeremy Renner végre elvált http://www.life.hu/intim/20150402-jeremy-renner-valasa-lezajlott-volt-felesegevel-sonni-pacheco.htmlA színész házasságánál csak a válása volt viharosabb, ám szerencsére a napokban véget értek gyötrelmei: egykori feleségével hivatalosan is elváltak.Intim--Stanley Tuccit halott neje emléke kísérti http://www.life.hu/intim/20150403-stanley-tucci-szinesz-bunosnek-erzi-magat-masodik-hazassagaban.htmlAz éhezők viadala és Az ördög Pradát visel sztárja 2009-ben veszítette el első feleségét. Bár három évvel ezelőtt újraházasodott, a színészt még mindig kísérti volt nejének emléke.Intim--Elköltözött a felesége Little G-tőlhttp://www.life.hu/intim/20150402-little-g-weevil-zenesztol-az-rtl-klub-x-faktoranak-mentoratol-elkoltozott-felesege.htmlAz X-Faktor mentorát állítólag Valentin-napon hagyta el a felesége.Intim--"Mégiscsak egy prosti vagyok" - Így lesz valaki szende diáklányból szajhahttp://www.life.hu/intim/20120515-diaklany-vagy-prosti-foiskolarol-a-szexiparba-18.htmlNincs pontos adat arra, hogy hazánkban hány egyetemista vagy főiskolás lány vállal gyorséttermi állás vagy bébiszitteri feladatok helyett szexmunkát. A felmérések azért pontatlanok, mert a testüket áruba bocsátó hallgatók előbb-utóbb ki szeretnének szállni a szexiparból úgy, hogy korábbi pénzkereseti forrásuk titokban marad.IntimOrigoRobert Pattinson eljegyezte barátnőjét?http://www.life.hu/intim/20150402-robert-pattinson-eljegyezte-baratnojet-az-fka-twigs-enekesnojet-tahliah-debrett-barnettet.htmlMindössze 6 hónapja alkot egy pár a provokáló énekesnő és a színész, ám egy közös barátjuk szerint a sztárpár már túl van a lánykérésen is.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.