Bíróság előtt a japán vaginaművésznő

Forrás: Twitter/Megumi Igarashi -
művészet vagina Megumi Igarashi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megumi Igarashiról korábban már írtunk. Akkor a japán művésznőt letartóztatták, miután nagyjából 30 embernek küldte el a vaginájáról készült 3D-s fotót. Ügye most került bíróság elé, a nőnek bizonyítania kell, hogy amit csinál, az nem obszcén dolog, hanem művészet.

A nő egyébként azért került bajba, mert Japánban tilos a nemi szervek ábrázolása, így annak adatállományban továbbítása is. Megumi Igarashi arra gyűjtött pénzt, hogy vagináját formázó hajót tudjon készíteni. Most bíróság előtt kell bebizonyítani, hogy amit csinál, az nem törvényellenes cselekedet, az művészet.

Forrás: Twitter/Megumi Igarashi

„Nem ellenálltam, amikor letartóztattak, mert semmi törvénytelent nem követtem el. Amit csinálok, az művészet”mondta a Guardiannek Igarashi.

Forrás: Twitter/Megumi Igarashi

Védőügyvédje azt próbálja bebizonyítani majd a tárgyalás alatt, hogy amit védence csinál, az nem ellenkezik a japán törvényekkel, csak a művészi önkifejezés egyik formája. Amennyiben ez nem sikerül és bűnösnek találják, két év börtönbüntetésre is ítélhetik, vagy pénzbírságot rónak ki, ami akár ötvenmillió forintnak megfelelő japán jen is lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.