Azért akarod birtokolni a társad, mert nem bízol benne?

Forrás: Thinkstock -
birtoklás párkapcsolat kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"A börtön ablakába soha nem süt be a nap...", csakhogy nagyon sokszor önként, a saját börtönünkbe zárjuk be magunkat. Az egyik ilyen cellába vezető egyirányú út a partnered birtoklása.

Szóval, gyerekként megkapjuk az első biciklinket, és mondják is nekünk, hogy "vigyázz rá!" Talán még le is tolnak, ha rosszul támasztjuk le, és feldől. De mi ügyes gyerekek lévén megtanultunk vigyázni rá, és megtanuljuk birtokolni. Amikor valaki el akarja venni, kiabálni kezdünk, vagy ráverünk a kezére.

Forrás: Thinkstock

Majd telik-múlik az idő, szerelmesek leszünk, és azon kapjuk magunkat, hogy párkapcsolatban élünk valakivel, és persze nem úgy, mint a biciklit, de kicsit kisajátítjuk magunknak, és birtokolni kezdjük. Minél jobban birtokolni szeretnénk, ő annál jobban szabadságra vágyik, és a feszültség fokozódik, pedig elképzelhető, hogy csak azt nem raktuk helyre a fejünkben, hogy tárgyakat lehet birtokolni, de személyeket nem.

Pilát Gábor

Az elmúlt húsz évben közel 13 ezer embernek tartottam értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeket, és már a kezdetektől azt figyeltem meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a mondás szerint, ami igazság, az mindenhol az, ami pedig nem működik mindenhol, az nem volt igazság.

A "Tabuk nélkül a párkapcsolatról" közösséget azzal a céllal hoztam létre, hogy a tapasztalataim alapján támogatást, segítséget nyújtsak azoknak a pároknak és párjukat kereső embereknek, akik minőségi élet megélésére törekszenek, legyen az párkapcsolat, munka, gyereknevelés vagy önmagunk megtalálása a világban.

www.pilatgabor.hu,
Facebook/Tabuk nélkül a párkapcsolatról

A rabszolgatartó társadalomban ugyan a rabszolgák teste felett rendelkeztek, de a lelküket, a szellemüket ott sem tudták birtokolni.

Amit viszont érdemes átgondolni:

Amennyiben azért akarod birtokolni a társad, mert nem bízol benne, akkor javaslom, gyorsan derítsd ki, hogy valóban "hátat fordíthatsz" neki, vagy nem. Ha nem, engedd el, de ne birtokold! Ha mást vagy többet szeretne, mint amennyit te nyújtani tudsz neki, engedd el, de ne birtokold. Azonban, ha pont te kellesz neki, szőröstül-bőröstül, és meg is bízhatsz benne, akkor csak tartsd a nyitott tenyereden, vigyázz rá, de ne birtokold.

Csak így fogtok tudni békés, szelíd és nyugodt kapcsolatban sétálni egymás mellett a közös utatokon. Arról nem is beszélve, hogy

te is csak azt kaphatod a társadtól, amit te adsz neki, és amit nem hordasz önmagadban, azt a partnered sem fogja tudni megadni neked.

"Semmivel nem vagyunk rosszabbak, mint a nők" - Így védik meg magukat az apukákhttp://www.life.hu/intim/20150704-apak-napja-margojara-igy-vedik-meg-magukat-az-apukak.htmlApa nélkül apák napján (is) című opuszunk után rengeteg hozzászólás érkezett, miszerint "ganajok vagyunk", illetve hogy aligha látott már a világ ennyire undorító cikket. Mondván szemét dolog apák napja előtt egy ilyen írás. Nos, akinek a már leírt okok miatt nem szerepel a szótárában az apa szó, azt aligha érintik rosszul a negatív visszajelzések, akik viszont megszólítva érezték magukat, rögtön a saját védelmükre keltek. Érdekes apa-, illetve önképek, és kommentformátumú, online görbe türkrök következnek.IntimThinkstock"Ha hazáig követsz egy lovat, akkor meglátod, hogy a szülei is lovak voltak"http://www.life.hu/intim/20150705-pilat-gabor-ha-hazaig-kovetsz-egy-lovat-akkor-meglatod-hogy-a-szulei-is-lovak-voltak.htmlIgazán jó halászlevet a halászcsárdában kapsz, igazán rossz szendvicset pedig az utasellátó lepukkant büféjében. Megporóbálkozhatsz egy hangzatos elnevezésű steakkel a középszerű kisvendéglőben, de nagy valószínűséggel csalódni fogsz. Én legalábbis a legtöbbször így jártam. Azt rendeld inkább egy steakhouse-ban.IntimMinden, aminek örülünk, pedig igazából nem kénehttp://www.life.hu/intim/20140612-orom-boldogsag-szuletesnap-akciok-kuponok-es-ami-mogottuk-van.htmlVannak olyan dolgok, amik első ránézésre csúcsszupernek tűnnek, nem sokkal később azonban kiderül róluk, hogy valójában nem is annyira királyak. Álomélet-tippek a boldogsághoz: így légy vidám minden nap című cikkünkben ugyan arra buzdítottunk, örüljünk a világ minden apró kis érintésének, előfordulhat azonban, hogy a sors simogatásából néha bizony pofon lesz.Intim--Egyszerűen szeretjük nézni ezt a férfit, na!http://www.life.hu/intim/20150703-mans-zelmerlow-a-2015-os-eurovizios-dalvesztival-nyertese-svedorszagbol.htmlEurópa legszexibb hőséről, miután a magasba emelte az 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál trófeáját, összegyűjtöttünk mindent, amit tudni érdemes. Innen tudjuk, hogy a szexi svéd zenész, aki szerint az Eurovízió a Super Bowl zenei megfelelője, imádja a teniszt, a golfot és nagy focirajongó is. Valamint azt, hogy júniusban ünnepelte 29. születésnapját.Intim--Listázz, mielőtt szétteszed a lábad! Öt érv, hogy ne feküdj le a pasivalhttp://www.life.hu/intim/20150702-listazz-mielott-szetteszed-a-labad-5-erv-hogy-ne-fekudj-le-a-pasival.htmlTe is odaadtad már magad valakinek úgy, hogy nem tudtad, mit akarsz, esetleg fogalmad sem volt róla, hogy az illető valóban az-e, akinek mondja magát? Ha igazán mély és tartalmas kapcsolatra vágysz, a Life.hu tanácsaival megvédheted magad a krokodilkönnyektől. Két éve ez volt a kedvenc cikketek.Intim--Faroktörő pozitúrák: szexpózok, amelyeket a pénisz nem annyira kultiválhttp://www.life.hu/intim/20150701-penisztores-ezek-a-legveszelyesebb-pozok-amit-a-ferfiak-inkabb-hanyagolnanak.htmlAzt már jó ideje, és pár sokkoló esetből tudjuk, hogy a pénisz bizony eltörhet, és egy rossz mozdulattól el is törik. A legegyszerűbb pózokban is megtörténhet a baj, nem csak akkor, ha valamelyik legkacifántosabban hajszoljátok a gyönyört. Lássuk hát, melyek a legveszélyesebb pozitúrák, amiket – ugyan sosem vallanák be, de – legbelül a férfiak is inkább hanyagolnának!IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.