Néhány nappal ezelőtt Voksán Virág mutatta meg, miként nézett ki néhány évvel ezelőtt, most pedig Aleska Diamondról találtunk izgalmas fotókat. Ha nem tudnánk, hogy ő van rajtuk, lehet, nem is ismernénk meg. 

Csupán a vérbeli Aleska-rajongók vágnák rá első látásra, hogy az alábbi képen is kedvencük pózol. Aleska, azaz Sáfrány Emese jóideje másképp viseli haját és lenge öltözékben is kevesebbet láthatjuk, mint levegőakrobatika közben. A szép celeb soha nem tagadta meg felnőttfilmes múltját, arról pedig gyakran beszél, miként lépett túl azon, hogy szó szerint a testéből éljen. 

Forrás: Aleska Diamond/Facebook

 

Aleska Diamond: "Soha nem volt egyéjszakás kalandom..."
Azt, hogy a felnőttfilmezés hogyan és miért került az életembe, nem lehet pár mondatban elmondani... Hosszú folyamat eredménye, sok olyan dolog történt velem, ami ebbe az irányba lendített, és annyit elárulok, hogy a szerelemnek is része volt benne. A bekerülés egy sodródás, a kikerülés pedig tudatos volt. Ez volt a nehezebb, ugyanis rájöttem, hogy nem az álmaimat élem, nem tesz nekem jót, és nem vagyok benne boldog, hiába is próbáltam magamat meggyőzni erről - mesélte kolléganőnknek Aleska.