Apáti Bence: "Nem panaszkodtam, nem rinyáltam, nem koldultam”

Forrás: Marton Szilvia -
válás autó Apáti Bence
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindent otthagyott a volt feleségének a balettművész, mindössze néhány ruhát pakolt össze válása után. Azóta csak tömegközlekedéssel jár, de hangsúlyozza, nem panaszkodik, csak őszintén válaszolt a kérdésekre.

Egy válás után nemcsak az egykor szeretett személytől veszünk búcsút, hanem használati tárgyaktól is. Így tett Apáti Bence, aki kocsiját, motorját, házát hátrahagyva, egy bőrönddel távozott előző kapcsolatából. Hajdú Péter műsorában elárulta: nem kalandvágyból tömegközlekedik már 4 éve, de hangsúlyozta, hogy ezzel nem panaszkodni szeretne.

Forrás: Marton Szilvia

“Nem panaszkodtam, nem rinyáltam, nem koldultam - azt meghagyom Sicretmannek, Dopemannek (amúgy ez valami szuperhős betegség? Superman, Spiderman, Batman is szokott a Facebookon koldulni?)- nem is fogok.

Kérdeztek. Válaszoltam. Őszinte srác vagyok. Nem fogok hazudozni. De! Ebben semmi rendkívüli nincs.

Bajom sincs vele. Megszoktam. Emberek milliói közlekednek busszal, villamossal, metróval. 4 éve én is így teszek minden egyes nap” - írta Bence Facebook-oldalára, a megosztott videóhoz.

Csobot Adél: "Éljen az ifjú pár"http://www.life.hu/sztarok/20160606-csobot-adel-eskuvon-volt-az-edesanya-sugarzik-a-boldogsagtol-csodas-foto.htmlA fiatal édesanya a hétvégén egy esküvőről csekkolt be a követőinek. Persze azonnal megnyugtatott mindenkit: még nem ő állt oltár elé. TV + SztárokOrigoHamarosan beindul a bunyó Muhammad Ali vagyonáérthttp://www.life.hu/sztarok/20160606-muhammad-ali-50-millio-dollart-ero-vagyonaert-hamarosan-megindulhat-a-veszekedes.htmlVárható, hogy a nehézsúlyú ökölvívó temetése után megindul a csatározás a hatalmas vagyonért, ami körülbelül 80 millió dollár.TV + SztárokAFPGanxsta Zolee tömegverekedésbe keveredetthttp://www.life.hu/sztarok/20160606-ganxsta-zolee-foga-meccs-utani-tomegverekedesben-tort-ki.htmlNem nagy meglepetés, hogy a vérmes rappertől nem állt távol a verekedés. Egy ilyen eset alkalmával sikerült a fogát is otthagynia. TV + Sztárok--Josephine Gillan, a Trónok harca örömlánya: "A sorozat mentett meg a prostitúciótól"http://www.life.hu/sztarok/20160606-josephine-gillan-a-tronok-harca-oromlanyat-a-sorozat-mentette-meg-a-prostituciotol.htmlNevelőszülők, drogok, alkoholizmus és gyermekkori zaklatás - a népszerű sorozat színésznője őszintén mesélt arról, milyen sokat köszönhet és mennyire megváltoztatta életé a Trónok harca. TV + Sztárok--Az időjárás teszi tönkre Klapkát! Százmilliókat bukhat a fagy miatthttp://www.life.hu/sztarok/20160606-klapka-gyorgy-szazmillios-beveteltol-eshet-el-a-fagy-miatt-az-idojaras-tonkretette-a-diot.htmlSokáig hoztak pénzt a konyhára Klapka Györgynek a dióültetvényei, de mára csak a baj van velük. A fagy mindent elpusztított, az alkalmazottakat viszont fizetni kell. TV + Sztárok--Óriási siker! Megvan A Nagy Duett győztes párosahttp://www.life.hu/sztarok/20160605-megvan-a-nagy-duett-gyoztes-parosa.htmlA nézők és a zsűri lelkesen osztogatták vasárnaponként a pontokat és a szavazatokat A Nagy Duett versenyzőire. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.