A sikert és gazdagságot szinte mindenki vágyja, célként azonban kevesen tűzik ki maguk elé. Még kevesebben indulnak el felé, és közülük is sokan lemorzsolódnak az úton. És talán a legnehezebb helyzetben azok vannak, akik célba érnek, de menet közben nem tanulnak meg szerénynek és szegénynek lenni.
„Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm."
Vörösmarty Mihály
A szeretettel sincs ez másként. Kevés a vágy, hogy szeressenek, és az is kevés, ha szeretnek minket, de mi nem tanulunk meg jól szeretni, ugyanis a hamis szeretet hamis boldogságot szül.
A szeretet önmagától való, és önmaga által sohasem változó. Mint egy kifogyhatatlan csap. Nem függ a vágyaktól, az elvárásoktól, nincs kezdete és nincs vége. Amikor kapcsolatba lépsz a szeretettel, önmagaddá válik, amikor pedig összeveszel vele, akkor ellenségeddé lesz. Csak az elméd határozza meg, hogyan érzékeled, miként értékeled, és mit jelent a te számodra.
Az igazi válaszokat csak akkor kaphatod meg, ha igazi kérdéseket teszel fel. Nem a másnak feltett kérdésekről beszélek. Akkor hazudhatnak neked, sőt, még hiszékenységgel is vádolhatnak. A magadnak feltett kérdésekről van szó, amihez kimondott szavakra sincs szükség.
Tehát csendesedj el, tedd fel magadnak az igazi kérdéseket, és türelmesen figyelj, a válaszok ott vannak benned. Mert a csend tud a legtöbbet a csendről, a szeretet tud a legtöbbet a szeretetről, és te tudsz a legtöbbet magadról. Persze amíg ezt nem a csendes elme csendjében keresed, addig esélytelenül teszed.
