Bizarr fétis: azért fizet a nőknek, hogy kirángassák az alsógatyáját

Forrás: Shutterstock -
bizarr fétis alsónadrág
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy férfi imádja, ha a nők az alsónadrágjánál fogva ráncigálják. Akár fizetni is képes érte.

A 26 esztendős Bobbynak különös fétise van. Mint mondja, gyerekként gyakran kiközösítették az iskolában, és a diáktársai többször jól el is bántak vele: rángatták az alsónadrágját, majd ha az nem szakadt el, azzal együtt felakasztották, és magára hagyták az osztályteremben.

Különös fétise van a férfinak Forrás: Shutterstock

A fiú azóta felnőtt, és a kegyetlenségből mára bizarr vágy lett, imádja, ha a nők rángatják az alsónadrágját. Olyannyira, hogy hatalmas összegeket, akár 100 fontot is képes a nőknek azért fizetni, ha megteszik, amit kér. Fontos az is, hogy mindez nyilvános helyen történjen, mert úgy sokkal izgalmasabb: például egy parkban.

Mint mondja, számára a gatya ráncigálása egyenlő a megalázással, de ő ezt mégsem bánja, nagyon is élvezi – számolt be róla a Mirror.

A Tinder legkedveltebb pasija elárulta, mi a titkahttp://www.life.hu/intim/20190808-a-tinder-legkedveltebb-pasija-elarulta-mi-a-titka.htmlElárulta titkát az a férfi, aki a legtöbb lájkot gyűjtötte a Tinderen. IntimOrigoEgyre gyakoribb a nyilvános szex (18+)http://www.life.hu/intim/20190807-egyre-gyakoribb-a-nyilvanos-szex.htmlEgyre gyakoribb a nyilvános szex Magyarországon is, legutóbb Győrben kaptak rajta egy párt a szökőkútban. IntimOrigoNem csak a nőknek lehet veszélyes az egyéjszakás kaland!http://www.life.hu/intim/20190806-nem-csak-a-noknek-lehet-veszelyes-az-egyejszakas-kaland.htmlAmilyen izgalmas az alkalmi szex, annyi veszélyt is tartogat, és nem csak a nőkre nézve. A férfiak is komoly problémákkal nézhetnek szembe egy meggondolatlan együttlét után, aminek akár súlyos szövődményei is lehetnek. Egy ilyen, kevésbé ismert következmény lehet a prosztatagyulladás kialakulása. IntimOrigoSokkoló módszerrel próbálta felizgatni férjét a kiéhezett nő: őrizetbe vették (18+)http://www.life.hu/intim/20190728-sokkolo-modszerrel-probalta-felizgatni-ferjet-a-kiehezett-no-orizetbe-vettek.htmlSajátos módszerrel szerette volna felizgatni férjét egy floridai nő, Anastacia Tasch. A 44 éves asszony durván rámarkolt alvó párja nemi szervére, akinek ezzel rettenetes fájdalmat okozott. A beindult feleséget családon belüli testi sértés vádjával vették őrizetbe. Intim--Maszturbációs ruha segíti a fogyatékkal élőket, hogy orgazmusuk legyen (18+)http://www.life.hu/intim/20190724-maszturbacios-ruha-segiti-a-fogyatekkal-eloket-hogy-orgazmusuk-legyen.htmlKülönleges találmányt dobtak piacra: úgynevezett maszturbációs ruha segít a fogyatékkal élőknek abban, hogy a csúcsra jussanak. Intim--Ilyen a tökéletes férfi jellemzőjehttp://www.life.hu/intim/20190724-ilyen-a-tokeletes-ferfi-jellemzoje.htmlKiderült, mire vágynak a nők, és hogyan néz ki a tökéletes férfi számukra. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.