A Jackson család hetedik gyermekeként a kis Michael varázslatos karriert futott be, hiszen ő lett minden idők talán legsikeresebb énekese. Tizenháromszor jutalmazták Grammy-díjjal, a '80-as években ő volt az első afroamerikai előadóművész, akinek klipjeit rendszeresen játszotta az MTV. Több mint 750 millió lemezt adott el világszerte, és míg a magánéletében sok volt a kérdőjel, addig tehetségét és zsenialitását soha senki nem vitatta. Halálakor több hírportál is összeomlott, hiszen mindenki a miértekre volt kíváncsi, temetését pedig élőben közvetítették, amit körülbelül annyian néztek, mint Reagen elnök vagy Diana hercegnő temetését. A szertartáson énekelt Mariah Carey, Stevie Wonder, Lionel Richie, Jennifer Hudson, Usher és Jermaine Jackson is, Queen Latifah pedig verset olvasott fel.
