Kóbor János Omega koncert együttes énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Omega az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére a Budapest Parkban a zenekar legnagyobb slágereit felvonultató „beat-misét" celebrál május 30-án. A zenekar tagjai a hetedik X körül járnak, energiájuk viszont a fiatalokéval vetekszik. Hogyan csinálják? Kóbor Jánost, az együttes énekesét kérdeztük.

Budapest egykori kultikus szórakozóhelye, az Ifipark immár valamivel több mint harminc éve bezárta kapuit. Az Omega 2015. május 30-i beat-miséje az egykori Ifjúsági Park aktív idejére emlékezik „korunk Ifiparkjában”, a Budapest Parkban.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Mi a titka a kifogyhatatlan energiájának?

Hogy hogyan bírom még energiával, erre magamnak sem tudok válaszolni. Ha van jóisten, ez az ő ajándéka. A géneket a szüleimnek köszönhetem, én pedig megpróbálok velük jól gazdálkodni. Addig jó, amíg nem érezzük az évek fizikai nehézségét, és lelki szükségletnek érezzük, hogy zenéljünk. Nem egyformán öregszik hat ember, akik 55 évvel ezelőtt együtt kezdték a pályát, ezért a csapatot kibővítettük zenekarral. Úgy érzem, hogy azokkal a kiegészítésekkel, ahogy ma koncertezünk, ez a formáció képes arra, amit egy fiatalokból álló zenekar csinál.

A zenekar életében gyakran felmerül a hit, a vallás.

Én nem mondhatom el, hogy gyakorló, vallásos ember lennék. Gyerekkoromban mindent, ami a vallás területén szükségesnek találtatott, megkaptam, utána nem érdekelt annyira. Ma azért foglalkoztat, mert úgy érzem, hogy az emberek iszonyú lelki problémákkal élnek. Templomokban játszunk és ez a legfontosabb helyszín egy olyan közösség számára, ahol tényleg a lélek gondozásával foglalkoznak. Mint lelkes sportoló, egyetértek azzal, hogy ép testet építő intézményeket, stadionokat húzzunk fel, de az ép testbe ép lélek is kell. És nem is tudom eldönteni, hogy melyik a fontosabb. Az ép lélek ápolásához a templomok csodálatos helyszínek. A vallások, egyenként is, a kor adottságainak megfelelően tudnak a mai emberekhez szólni. Ferenc pápa is érzi, hogy az emberek lelkivilága éppen olyan fontos, mint az anyagi lét. Úgy érzem, hogy jó korban és jókor találtuk meg magunknak ezt a típusú zenélést, azt is merem mondani, hogy a mi életkorunkhoz ez a fajta rockkoncert jobban illik. Egy stadiontömeg helyett szemeket, arcokat látok magunk körül, és szerintem az Omega Oratórium sikere pont ez.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A zenéjük változott, az ön a fizimiskája pedig nem.

Mi soha sem önismételni szeretnénk magunkat, hanem mindig valami újat belevinni. Az Omegát korábban is a 3-4 évenkénti váltás jellemezte. Most már ötödik éve nyomjuk a kicsit klasszikus, oratórikus zenét, amivel a zenekar kilépett az eddigi kényelmes és megszokott világából, és ez bejött.

A családja is fiatalon tartja…

A boldog családi környezet is sok energiát és erőt ad. A most 8 éves kislányom, Léna mellett nem lehet öregnek látszani. Ha tud, a család is eljön a koncertjeimre. Léna, a kislányom ismeri és tudja az Omega dalokat, de általánosságban szereti a zenét. Neki az apukája, és nem egy ismert zenész vagyok. De kezdi észrevenni, hogy valami nincs rendben az apuka körül, az osztálytársai rendszerint rákérdeznek, hogy mi történik velem.

/1503/Omega201533141434

Omega és Ifjúsági Park

A magyar beatkorszak hajnalának két fontos dátuma: az Omega zenekar megalakulása valamint a Budai Ifjúsági Park megnyitása.
A Budai Ifjúsági Parkot 1961. augusztus 20-án nyitották meg. A magyar rockzene bölcsője leginkább ehhez az intézményhez köthető. A 60-as évek elején még túlszabályozott táncos-zenés összejövetelek helyszíne volt az Ifipark, ami a 70-es évekre valóságos koncertarénává alakult. A korszak minden ismert zenekara fellépett az Ifiparkban, sokaknak itt indult a pályafutásuk.
Az Omega együttes gyökerei egészen 1960-ig nyúlnak vissza, amikor Kóbor János, Kovacsics András, Laux József és Varsányi István megalapította az első, még nevesincs iskolai zenekart. Később ebből a formációból lett a Fraknói-féle Ciklon zenekar, amivel párhuzamosan futott a Künsztler-féle Próféta együttes, Benkő Lászlóval. A közgondolkodás szereti egy adott dátumhoz kötni az együttes alapítását, ami mindenképpen 1962. szeptember 23-ra tehető, ekkor játszottak először Omega néven.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.