karácsony munka Tesco
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem számít fennakadásokra az ünnepek alatt sem a Tesco, az utóbbi hetekben több száz dolgozót vettek fel.

A Tesco már november közepén megkezdte új munkatársai toborzását – tudta meg a 24.hu. Emiatt az áruház nem számít fennakadásra az ünnepek alatt sem. A dolgozók tehermentesítésére több száz új embert vesznek fel, közülük a legtöbben máris munkába álltak.

Az oldal szerint a dolgozók 30 ezer forint toborzási bónuszt kaphatnak, ha olyan munkatársat hoznak a céghez, aki ezt követően legalább 3 hónapig a Tescónál dolgozik. Ez az összeg karácsonykor még több: 10 ezer forint plusz jár érte.

Emellett kiderült az is, hogy a dolgozók decemberben megemelt órabérrel dolgoznak, legalábbis erről árulkodik az a vecsési hirdetés, amelyben diák pénztárosokat keresnek.

A Tescóban várhatóan nem lesz fennakadás Forrás: AFP/CHRIS HONDROS

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.