II. Erzsébet királynő platinajubileuma II. Erzsébet
Hatalmas koncerttel köszöntötték szombat este Londonban a brit uralkodót platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából. A 96 esztendős II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit a jobb időjárás reményében júniusban tartják. Így volt ez az 1977-es ezüstjubileumon, a 2002-ben tartott aranyjubileumon és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi ünnepségeken is.

A júniusi időpontot indokolja az is, hogy az uralkodó közismerten nem tartaná illőnek, ha édesapja halálának emléknapján ünnepelné az ország az ő trónra lépésének évfordulóit.

Az angol-brit monarchia évezredes történetében példátlan uralkodási évfordulót a négynaposra bővített mostani hétvégén nagyszabású rendezvénysorozattal ünneplik szerte az Egyesült Királyságban.
Messze a leghatalmasabb rendezvény a Buckingham-palota előtt tartott, vasárnap hajnalba nyúló két és fél órás koncert volt.

Forrás: AFP

Az eseményre 22 ezer fizető vendég volt hivatalos. Ők közvetlen közelről, lelátókról nézhették a három színpadon zajló, rendkívül nagyszabású műsort, de a Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó híres, egy mérföld (1,6 kilométer) hosszú Mall sugárúton többszázezres tömeg gyűlt össze a rendezvényre. Ők óriási kivetítőkön nézhették a koncertet.

Az uralkodó, aki az udvar tájékoztatása szerint visszatérő mozgásproblémákkal küszködik, nem volt jelen személyesen a koncerten, de színészi szerepet vállalt a rendezvényt felvezető, hatalmas üdvrivalgással fogadott rövid videóban. A néhány hete felvett tréfás kisfilmben II. Erzsébet királynő saját magát alakítva a brit gyermekirodalom egyik leghíresebb és legnépszerűbb hősével, a Michael Bond író által kitalált Paddington medvével teázott a palotában.

Forrás: AFP

Paddington meglehetősen esetlenül viselkedik, a kannából issza ki a teát, alig néhány cseppet hagyva az uralkodónak, majd beletenyerel a felszolgált tejszínhabos süteménybe, végül közli, hogy szerencsére mindig van nála lekváros szendvics, és ezt kárpótlásként felajánlja a királynőnek.
Az uralkodó elnéző mosollyal válaszolja, hogy nála is mindig van ilyesmi, és elő is húz egyet retiküljéből. Ez tréfás utalás volt arra a Nagy-Britanniában évtizedek óta folyó össznépi találgatásra, hogy a királynő mit is tarthat a minden nyilvános megjelenésén nála lévő kézitáskájában.

A jelenet végén az uralkodó és Paddington teáskanalaikat csészéikhez ütögetve együtt adták meg a koncertet indító Queen együttes híres, We Will Rock You című számának kezdő ritmusát, amelyet a palota előtt az együttes gitárosa, Brian May, Adam Lambert énekes és a királyi tengerészgyalogság zenekara folytatott.

Forrás: AFP

A királynő nem először vállalt színészi feladatokat: eddigi leghíresebb ilyen alakítását a 2012-es londoni olimpia megnyitóján nyújtotta. A rendezvény központi eleme volt az a négy és fél perces - a londoni olimpiai stadion kivetítőin a globális tévéközvetítéssel egy időben bemutatott - filmjelenet, amelyben az akkor 86 esztendős királynő a legendás 007-es ügynök, a Daniel Craig alakította James Bond társaságában helikopterrel indult a londoni Buckingham-palotából a kelet-londoni arénába.
Az azóta legendássá vált jelenetben a stadion fölé érve, a brit nemzeti lobogó színeiben pompázó ejtőernyőiket kibontva egymás után mindketten "kiugrottak" a gépből.

Nem sokkal azt követően, hogy "leértek", az uralkodó - aki a jelenet helikopteres részéig szintén saját magát alakította - megjelent a stadion királyi páholyában, a megnyitó 80 ezres közönségének egetverő ovációja közepette.

Egész London ünnepelt - erről fotókat ITT nézhetsz meg.

A Buckingham-palota előtti szombat esti koncerten sok más világsztár mellett fellépett George Ezra, Craig David, a Duran Duran, Alicia Keys, Sir Rod Stewart, Andrea Bocelli, és videófelvételen Sir Elton John is eljátszotta az erre az alkalomra írt dalát.

Jelen volt Andrew Lloyd Webber, a világhírű musicalszerző, a londoni West End színházi negyedének legnagyobb mecénása, akinek több musicaljéből hangzottak fel részletek.

A helyszínről vagy videófelvételről üdvözölte platinajubileuma alkalmából az uralkodót Sir David Attenborough, Sir Paul McCartney, Emma Raducanu, David Beckham, Ellie Simmonds, Stephen Fry, Julie Andrews, Judy Dench és Michelle Obama. A koncert közben a Buckingham-palota falát rendkívül látványos fényjátékok színesítették.

Érzelmektől fűtött beszédet mondott Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 73 esztendős elsőszülött fia, aki először felségnek, majd "maminak" szólította édesanyját. Arra kérte a tömeget, hogy üdvrivalgással köszöntse a királynőt, aki - Károly szavai szerint - a 30 kilométerre fekvő windsori kastélyban tartózkodik, és "ha elég hangosak vagyunk, talán még meg is hall bennünket".

A hatalmas rendezvényt - amely minden idők egyik legnagyobb zenei és kulturális eseménye volt az Egyesült Királyságban - Diana Ross rövid fellépése zárta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.