Ilyen időjárás várható vasárnap éjfélig: lesznek záporok

Forrás: Shutterstock -
időjárás zápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap éjfélig előfordulnak majd zivatarok, megnövekszik a felhőzet is.

Az északkeleti megyékben is szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, majd éjszaka a legtöbb helyen ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Estig a keleti harmadban, valamint a nyugati határnál, éjszaka másutt is néhol kialakulhat zápor, zivatar. Reggel, délelőtt szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, ezt követően sok napsütés várható. Délután nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik, amely estétől egyre inkább megvastagszik. Napközben néhol kialakulhat zápor, zivatar, majd estétől nyugat felől egy kiterjedt csapadékrendszer érkezik. Estétől mindenütt mérséklődik a légmozgás, majd vasárnap az északias szél a Dunától keletre megélénkül, a Zemplén térségében erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 25 és 31 fok között alakul - írja az MTI.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.