Ilyen időjárás vár ránk a hétvégén: nem lesz benne sok örömünk

Forrás: Shutterstock -
eső hétvége időjárás köd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napok időjárása nem tartogat sok örömöt.

Csütörtök
Erősen felhős, párás, reggel foltokban ködös idő lesz. Északnyugat felől elszórtan várható kisebb eső, szitálás; majd a késő délutáni óráktól megkezdődik a felhőzet felszakadozása. 9 és 16 fok között alakul a hőmérséklet. Az északnyugati szél több helyen megélénkül.
Péntek
Fátyol- és kevés rétegfelhő zavarhatja a többórás novemberi napsütést. Nem lesz eső. Reggel 6, délután 13 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők. Gyenge lesz a légmozgás.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Szombat
A reggeli ködfoltok feloszlása után sok fátyolfelhő várható, délen, délnyugaton pedig a rétegfelhőzet terjeszkedik. Az északnyugati szél megélénkül. 10 és 15 fok között változik a hőmérséklet.
Vasárnap
Tartósan ködfelhős, borult és derűsebb tájak váltakoznak. Sűrű köd elsősorban a Tiszántúlon lehet. A maximum 9 és 14 fok között alakul. Szitálás előfordulhat.
Hétfő
Erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös időre van kilátás. Kevés napsütés esetleg délen lehet. A tartósan felhős, ködös tájakon 5-10, máshol 10-15°C valószínű - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.