A Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé alatt fekete vagy fehér füst száll fel: előbbi a sikertelen, utóbbi a sikeres választás jele. Most azonban egy harmadik szín, a rózsaszín lepte el az eget – nem a kápolnából szállt fel, hanem annak közvetlen közeléből. A színes füst egy előre megszervezett demonstráció része volt.

„A falakon belül láthatatlanok vagyunk, ezért látható füsttel fejezzük ki magunkat. Azt akarjuk, hogy a nők is részt vehessenek az egyház legfontosabb döntéseiben, köztük a pápaválasztásban is” – idézte a tüntetés egyik résztvevőjét a Ripost.
A szervezők feminista katolikus közösségek, akik szerint elfogadhatatlan, hogy 2025-ben a nők még mindig teljesen ki vannak zárva az egyház legmagasabb szintű döntéseiből. A konklávén jelenleg kizárólag férfi bíborosok vehetnek részt, és a választás minden részlete szigorúan zárt ajtók mögött zajlik.
A konklávé alatt semmilyen információ nem jut el a bíborosokhoz
A 133 választásra jogosult bíboros jelenleg is a Sixtus-kápolnában tartózkodik. A hagyományoknak megfelelően a szavazás ideje alatt teljes hírzárlat van érvényben. A Vatikán szerda délután három órakor minden kommunikációs csatornát – a telefonvonalakat, az internet-hozzáférést, a mobilhálózatokat – lekapcsolt. A Vatikán célja ezzel az, hogy a külvilág semmilyen formában ne befolyásolhassa a döntéshozatalt. A kapcsolatot csak akkor állítják vissza, amikor az új pápa nevét hivatalosan is kihirdetik a Szent Péter-bazilika erkélyéről.
Ez azt is jelenti, hogy a bíborosok a rózsaszín füsttel zajló demonstrációról nem értesültek, és még ha tudnának is róla, hivatalos úton nem reagálhatnak a tiltakozók követeléseire. A résztvevők ennek ellenére bíznak abban, hogy az üzenetük eljut a a megfelelő helyekre – és hosszabb távon talán az egyházon belül is változást indít el.


