Ahogy megírtuk, Tom Cruise valószínűleg együtt jár a gyönyörű modell-színésznővel, Ana de Armasszal. Bár a kapcsolatukat nem erősítették meg, többször látták őket együtt az utóbbi időben, és nagyon úgy tűnt, nem csak barátok. Cruz és de Armas még a 2019-es WASP Network című filmben dolgoztak együtt, azóta is tartják a kapcsolatot.
Bár Tom Cruise és Ana de Armas nem beszélnek arról, mi van köztük, úgy tűnik, nem is titkolóznak. Nemrégiben többször is együtt látták Londonban őket, David és Victoria Beckham születésnapi partiján is megjelentek. Előtte együtt repültek a brit fővárosba, közvetlenül Ana de Armas 37. születésnapja előtt, korábban pedig együtt töltötték a Valentin-napot is.
Lapinformációk szerint a kapcsolatot a közeli baráti körük is támogatja. Cruise exe, Penélope Cruz – aki 2001 és 2004 között járt a színésszel – állítólag örül a fejleményeknek. „Ana azt mondta, hogy Penélope örül neki” – nyilatkozta egy bennfentes. „Ismerik egymást a filmiparból, és közös barátaik is vannak Madridban, ugyanis Ana egy ideig ott élt” - tette hozzá. Egy másik informátor hangsúlyozta, hogy Cruise számára különösen fontos a biztonság és a nyugalom. „Tom biztonságban érzi magát Anával, és ez nagyon fontos neki” – fogalmazott a forrás. Cruise korábban Los Angelesben, a Venice Beachen lakott, ám a túlzott figyelem és zaklatás miatt Vermont egyik eldugott részébe költözött. Ana de Armas 2022-ben több mint hétmillió dollárt fizetett egy hatszobás házért ugyanebben az államban. „Imád távol lenni az őrülettől” – magyarázta egy jólértesült.
A pár ismerősei Ana és Tom összeillenek. Egyikük sem kedveli a nagy nyilvánosságot és a bulizást, a csendes otthoni esték hívei mindketten. Egy másik informátor azt mondta „napról napra közelebb kerülnek egymáshoz”, de Armas „nem adja könnyen a szívét”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.