Kihívták a rendőröket David Beckham 50. születésnapi buliján: túl jól sikerült az ünnepség

Annyira elfajult David Beckham születésnapi bulija, hogy a szomszédok kihívták a rendőrséget a partizókra.
Victoria Beckham finoman szólva is kitett magáért a férje 50. születésnapján: egy négynapos ünnepséget szervezett a sármos focistának, amit egy családi bulival indítottak a Cotswolds-i borászatukban szerdán, majd ezt egy 24 órás kirándulással fejelték meg (elnézést) David kedvenc franciaországi szőlőskertjében.
Nem ez volt azonban fő attrakció: Beckhamné ugyanis zárásként egy hatalmas bulival lepte meg az urát, ahová olyan hírességek is hivatalosak voltak, mint Tom Cruise, David Beckham további csapattársai és három Michelin-csillagos séf.
Az ünneplés csodásan sikerült és a képek tanulsága alapján mindenki istenien érezte magát olyannyira, hogy a buli jóval éjfél után sem ért véget. A szomszédok hajnal háromkor kezdtek panaszkodni a zajokra, fél négykor pedig két önkormányzati tisztviselő érkezett a helyszínre.
Állítólag ugyanis ahogy telt az idő, úgy lett egyre hangosabb a zene és az ordibálás, ezért többen is panaszt tettek, majd végül négy óra környékén a család lelőtte a bulit. Egy biztos: a képeket elnézve mi is örülnénk, ha a legközelebbi szülinapi bulinkat Victoria Beckham rendezné!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.