2025.11.24.
Ha a klasszikus koreográfiák már megvoltak, ideje felcsatolni a korcsolyát: következik a mozdulat, ami új szöget ad a közös táncnak, akarjuk mondani, hálószobai pozíciónak.
Van az a pillanat, amikor úgy érzi az ember, hogy a hálószobából egyszerre nyílik út Narniába, Rejkjavíkba és egy véletlenszerű, de igencsak huncut jégtáncversenyre. Az úgynevezett jégtáncos pozíció pontosan ezt ígéri: egy csillogó, jeges csodaországba vezető koreográfiát, ahol minden mozdulat egy új, kacér csusszanás.
Forrás: shuttterstock
A jégtáncos pozíció, amely új lendületet ad a szenvedély koreográfiájához
A történet úgy kezdődik, mint bármelyik ismerős, „hátrafelé megtett” tánclépés, amit a modern nép kevésbé érez romantikusnak. A fogadó fél a puha takarón fekszik, lábait úgy helyezi el, mintha stabil alapállásban lenne. A csavar akkor érkezik, amikor az egyik láb kecsesen a magasba lendül, hátra nyúlik, mintha a partner épp most emelné meg egy műkorcsolyaszám csúcspontján. Igen, ez az a mozdulat, ahol az ember vagy hattyúként lebeg, vagy olyan testtartásba kerül, amit még a Pixar-animátorok is visszadobnának, mondván: „ezt senki nem tudná megcsinálni”.
A hátul érkező partner ekkor letérdel, finoman, mintha attól tartana, hogy megrepeszti a jég tükrét. Innen indul a csúszós, táncos koreográfia, amely nemcsak az érintések ritmusát változtatja meg, hanem azt a bizonyos szöget is, amiért a rajongók madárcsicsergéssel könyörögnek. A lábemelés új dimenziót ad a „táncnak”. Máshová érkező lendületeket, mélyebbre csusszanó mozdulatokat. Apróságokat ad hozzá, amelyektől garantáltan felmelegszik a jég.
Minden mesének megvan a maga árnyoldala
A lábfej például könnyen görcsbe rándulhat, hogy demonstrálja, ő bizony nem így képzelte a jégtáncos karriert.
Szerencsére vannak segédeszközök, amik feldobhatják a bulit: párnák, bútorok, a partner karja – mind arra szolgálnak, hogy a mozdulat ne csak mesés, hanem kivitelezhető is legyen.
És ha még így sem működik? Akkor sincs baj. Nem mindenki jégtündér, és nem minden test szeretne korcsolyacipőben piruettezni a hálószoba közepén. A lényeg a közös játék, a kíváncsiság és az új mozdulatok felfedezése.
De ha valaki már eleve szereti a klasszikus „hátrafelé induló” táncokat, ez a variáció olyan lesz, mint a pillecukor a forró csokin: apró, de mégis mindent feldobó részlet. A végén pedig ott áll két táncos, kipirult arccal, kicsit lihegve, mintha most nyerték volna meg a jégtáncvilágkupát.
Mert ebben a mozdulatban nem csak koreográfia van. Hanem csillogás, kacaj, és mesébe illő, édesen sikamlós káosz.
