Hamis diploma, rengeteg álnév – Több ezer beteget kezelhetett a személyiségtolvaj nővér

A bűnözők legtöbbször tényleg csak két dolgot érdemelnek: vasrácsokat és börtönkosztot. De akadnak köztük olyan is, akik már-már művészi szintre emelték a bűnelkövetési módszereiket. Shannon Nicole Womack nem rabolt bankot, nem hekkelte meg a Pentagont – csak fogta magát, és kihasználta a Covid alatt megroggyant amerikai egészségügyi rendszert. Úgy döntött, hogy nővéreset játszik, és ehhez hamis papírok tömkelegével volt felvértezve, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy nem ápoló, csupán egy identitástolvaj, akinek egészségügyi végzettsége sincs.
Shannon Nicole Womack krimibe illően játszotta ki a rendszert. 2020-at írtunk, amikor az amerikai egészségügy épp térden csúszott a COVID-járvány hatásait miatt. Womack ezt a káoszt választotta karrierje alapjául. A nő megteremtette a saját munkahelyeit: létrehozott egy fiktív munkaerő-kölcsönző céget, majd ezen keresztül „kihelyezte” magát különböző egészségügyi intézményekbe, köztük kórházakba és idősotthonokba. A saját maga által készített hamis referenciák és álprofilok busás hasznot hoztak neki, ugyanis nem fizette be az adókat a bevételei után. Volt, hogy párhuzamosan négy különböző személyazonossággal dolgozott, négy különböző városban, négy különböző egészségügyi intézményben. Ezt úgy tehette meg, hogy mindenhol beugrós volt, és ő szervezte magának a heti pár órás munkákat.
A nyomozás szerint legalább négy engedéllyel rendelkező nővér adatait használta fel. Hol segédápolóként, hol főnővérként dolgozott, miközben 20 álnevet és 7 különböző társadalombiztosítási számot használt. A helyszínek pedig csak gyűltek: Georgia, Pennsylvania, Ohio – gyakorlatilag ott bukkant fel, ahol éppen égető szükség volt munkaerőre.
Ami még dermesztőbb: gyógyszereket is kezelt, köztük opioidokat. Olyan embereket látott el, akik kiszolgáltatott állapotban rábízták az életüket egy olyan nőre, aki valójában soha nem végzett egészségügyi tanulmányokat.
Soha nem derült volna ki, mit tett, hacsak nem buktatja le magát 2025 áprilisában egy közúti ellenőrzés során. A rendőröknek gyanús lett a hölgy igazolványa. A kocsiban találtak még vagy tíz másik személyi iratot, némi orvosi felszerelést, hamis papírokat, sőt betegek nevére kiállított gyógyszereket is. Innen már nem volt visszaút. Az ujjlenyomatokból egyértelművé vált: nem egy csalóval állnak szemben, hanem egy komplett, önfenntartó alteregó-hálózattal. Olyan, mintha egy személy a saját Marvel-multiverzumát építette volna fel – csak épp idősotthonokban és rehabilitációs központokban.
A legfélelmetesebb nem is Womack trükkjeinek zsenialitása, hanem az, hogy évekig működött lebukás nélkül. Az intézmények nem kommunikáltak egymással. Aki nem vált be, azt egyszerűen lecserélték, és senki nem jelezte az anomáliákat. Az állami figyelmeztető rendszer néma maradt. A TB-adatokat senki nem vetette össze a rendszerben lévőkkel. Mintha az egész ország vállat vont volna: „Jött egy nővér, dolgozott, aztán ment is. Nincs itt semmi látnivaló”. Csakhogy ez a nővér több nővér volt egyszerre.
Shannon Womacknak 43 vádponttal kell szembenéznie, köztük személyazonosság-lopás, okirat-hamisítás, gyógyszerrel való visszaélés és veszélyeztetés. Óvadékát 250 ezer dollárban állapították meg. Tárgyalása 2025. július 29-én kezdődött – de a sztori itt nem zárul le.
Ez az eset nemcsak egy zseniális bűntett naplója, hanem egy rendszerkritika is. Mert a valódi kérdés nem az, hogy hogyan csinálta, hanem hogy
„hány Shannon Womack lehet még odakint, akiről semmit sem tudunk?”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.