Hihetetlen, de igaz, egy becstelen svindler ördögi tervet eszelt ki: a mesterséges intelligencia segítségével valódinak látszó képeket és videókat készített Jennifer Anistonról, majd magányos férfiakat vett célba a felvételekkel. Üzeneteket küldött nekik, bizonyítékokat készített, hogy ő valóban az igazi világsztár, sőt még odáig is elment, hogy teljesítette a férfiak kéréseit és lefotózta „Jennifer Aniston jogosítványát”. Legalább egy fanatikus rajongót sikerült is kirabolnia ezzel a módszerrel, de még hány olyan ember lehet, aki nem vallotta be, hogy pénzt utalt a Jóbarátok sztárjának.
A Mirror számolt be róla, hogy egy southhamptoni férfi Paul Davies néhány hónappal ezelőtt vette fel a kapcsolatot a színésznővel, amikor ráírta közösségi médiában, és legnagyobb meglepetésére válaszolt neki Aniston. Beszélgetésbe elegyedtek, majd heteken keresztül chateltek egymással. Ezalatt az idő alatt bár gyanakodott a férfi, hogy talán nem az igazi színésznővel beszélget, minden gyanúja szertefoszlott, amikor már hangüzeneteket is küldött a csaló, és készített egy olyan fotót is a mesterséges intelligencia segítségével, amin Jennifer Aniston hivatalosnak tűnő jogosítványa is rajta volt. Ezután pedig következett a csaló érzelmi zsarolása, amikor Jennifer nevében azt írta Paulnak, hogy szereti őt.
Kaptam számtalan kamu videót és hangüzenetet, és miután azt mondta, hogy szeret engem, nem tudtam megállni, hogy ne segítsek neki, amikor kérte. Azt mondta, hogy 200 fontra (92 ezer forintra) lenne szüksége, mert letiltották az Apple-előfizetését, én pedig utaltam neki. Többször is kért tőlem pénzt, de túl félénk voltam, így szerencsére ennyivel megúsztam. Onnantól kezdtem el sejteni, hogy itt valami kóser, amikor az utalásom után rengeteg híresség keresett fel engem köztük Mark Zuckenberg is, hogy pénzt kérjenek tőlem egy nyereményjáték keretében
- árulta el a fiatalember.
A lap tájékoztatása szerint nem Paul volt az egyetlen, aki áldozatául esett a kamu hírességeknek, ugyanis egy 53 éves Anne nevű nőtől közel 700 ezer fontot (323 millió forintot) csalt ki egy hamis Brad Pitt, akivel annyira közeli kapcsolatba kerültek egymással, hogy egy éven keresztül titokban levelezgettek, és a nőnek ráment a házassága, a munkája és a félretett pénze is erre a „viszonyra".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.