2025.11.08.
A viktoriánus korban a gyerekkor sokszor inkább túlélés volt, mint gondtalan szórakozás. A játék mégis fontos szerepet kapott: tükröt tartott a kor szokásainak, félelmeinek és vágyainak.
A mai gyerekkor tele van csipogó, világító és biztonságosan tesztelt játékokkal. A viktoriánus korban azonban egészen más volt a helyzet és a gyerekeknek a fantáziájukra kellett hagyatkozniuk. Ez néha meghatóan kreatív, máskor viszont hátborzongató vagy egyenesen veszélyes játékokat szült.
Forrás: ullstein bild
Hátborzongató szerepjátékok és furcsa versenyek
A viktoriánus kori gyerekek előszeretettel játszottak olyan szerepjátékokat, amelyek mai szemmel inkább egy horrorfilm jeleneteire hasonlítanak. A temetés például egy olyan játék volt, amelyben babát, vagy néha egy testvért eltemettek, miután apró fekete ruhát és játékkoporsót is készítettek hozzá. A kor magas gyerekhalandósága miatt ez a morbid szerepjáték a gyász feldolgozásának természetes, bár hátborzongató formája lehetett.
Akadtak ennél jóval könnyedebb, de nem kevésbé bizarr játékok is. A mézes bödönben az egyik gyerek összegömbölyödve várt, hogy a másik felemelje és hazavigye, mint egy nehéz korsót. Ez a viktoriánus kondiedzés gyakran végződött kék-zöld foltokkal. A fonallabda már veszélytelenebb volt, de unalmasabb is: a játékosok pusztán a leheletükkel próbáltak egy fonalgombolyagot az asztal egyik oldaláról a másikra fújni.
És persze volt a hírhedt olmos koki, ami inkább tűnt testi fenyítésnek, mint játéknak. Az egyik gyerek bekötött szemmel letérdelt, a többiek pedig hátulról felváltva megrúgták, miközben neki ki kellett találnia, ki volt az elkövető. Ha nem találta el, újabb rúgás járt. Nehéz elképzelni, hogy ez bárkinek is móka volt, de akkoriban a fájdalom és a nevetés néha kéz a kézben járt.
A viktoriánus társadalom erősen hierarchikus volt, és ez a játékokban is megmutatkozott. A házasodós nevű társasjátékban a fiúk és lányok egymással szemben sorakoztak fel, majd jellemzést írtak egymásról hibákkal együtt. A leírásokat hangosan kellett felolvasni, a játékvezető pedig eldöntötte, kik házasodhatnak. Aki válni akart, de összeillőnek minősült, büntetést kapott. Ma ez már inkább csoportos pszichológiai kísérletnek tűnik, mint játéknak.
Radioaktív homokozó karácsonyra
Az ipari forradalom után a játékok végre tömegesen elérhetővé váltak. A vasút, az öntöttvas és a korai gépesítés olcsóvá tette a gyártást, de a biztonság szinte senkit sem érdekelt. Az élénk színeket ólomfesték adta, a mozgó alkatrészeket könnyen gyúlékony celluloidból készítették, és azbesztet is használtak hőálló babaruhákhoz. A világító játékok rádiumot tartalmaztak, míg az 1950-es években árult Gilbert U-238 atomenergia-labor nevű játékkészletben valódi uránérc minták is voltak. A gyerekek szó szerint radioaktív homokozót kaptak karácsonyra. Csak az 1960-as évek végén kezdtek fellépni a mérgező anyagok ellen, amikor az amerikai Gyermekvédelmi törvény és a Játékbiztonsági törvény megszületett. Addigra már rengeteg szülő tapasztalhatta, hogy a játék szó szerint veszélyes lehet.
Forrás: Corbis Historical
Más társadalmi státuszhoz, más játék dukált
A viktoriánus korban a játék nem csupán szórakozás volt, a gyerekeket már kiskoruktól a jövőbeli szerepükre készítették. A lányok babákkal és konyhai készletekkel játszottak, a fiúk pedig játékkatonákkal, hintalovakkal és kis szerszámkészletekkel. A gazdag gyerekek porcelánfejű babákat, miniatűr teáskészleteket és bonyolult babaházakat kaptak, míg a szegényebbek fadarabokból, rongyból és vászonból készítettek maguknak játékszereket.
A házilag barkácsolt játékokhoz kreativitás kellett, és néha bátorság. A szegényebb családok gyerekei gyakran kint, az utcán játszottak: karikát görgettek bottal, kavicsot dobáltak, vagy rongyból készített labdával fociztak. A tehetősebbek sárkányt eregettek, ugróköteleztek, vagy egy díszes hintalovon lovagoltak a nappaliban. A különbség az anyagi helyzetben óriási volt, de a játék iránti vágy közös.
A játék luxuscikknek számított
A 19. században a gyerekek többsége nem kapott rendszeresen ajándékot. A karácsony ünnepi ajándékozása csak a század végére vált általánossá, és akkor is inkább a tehetősebb családok körében. A legtöbben praktikus dolgokat kaptak: ruhát, cipőt, esetleg egy új könyvet. Ha mégis jutott játék, azt gyakran házilag készítették: egy baba anyagmaradékokból, egy játékkocsi egy fadarabból. A gazdasági világválság idején még a liszteszsákok is új életre keltek, a gyártók plüssfigurák és ruhák mintáit nyomtatták rájuk, hogy a szegény családok varrni tudjanak belőlük valamit.
Forrás: Universal Images Group Editorial
A játék mindig jelen volt
A múlt játékai egyszerre bájosak és ijesztőek. Megmutatják, hogy a gyerekek mindig megtalálták a módját a szórakozásnak, még akkor is, ha az néha fájdalmas, veszélyes vagy morbid volt. A viktoriánus gyerekkor távolról sem volt gondtalan, de a játék mégis ott volt: a szegénységben, a gyászban, a társadalmi szabályok között is. Ma már a biztonságos, fejlesztő játékokat keressük, de a múlt furcsa találmányai emlékeztetnek arra, honnan indult ez az egész. A gyerekkor nem mindig volt ártatlan, de mindig emberi volt.
