A támogatási program célja, hogy a háztartások a megtermelt napenergiát ne csak azonnal használják fel, hanem tárolni is tudják – ezzel csökkentve az energiaköltségeket és növelve az energiafüggetlenséget. A program 100 milliárd forintos kerettel indult, és háztartásonként akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít energiatároló rendszerek telepítésére.
Energiatároló önerő nélkül is
Sokakat az tart vissza egy beruházástól, hogy kell-e önerő, illetve meg kell-e előlegezni a költségeket. Az MVM Optimum csomagajánlatai között több olyan konstrukció is elérhető a napelemmel már rendelkezők számára, amely teljes egészében megvalósítható a támogatási összegből – vagyis ezekben az esetekben nincs szükség önerőre.
A konstrukció további előnye, hogy a támogatást a kiíró közvetlenül a kivitelezőnek fizeti, így az ügyfélnek nem kell megelőlegeznie a beruházás költségét. Ez jelentősen bővíti azok körét, akik számára elérhetővé válik a rendszer telepítése.

Energetikai fordulópont – de hogyan és kivel forduljunk rá?
Azok a háztartások, amelyek már most elkezdik a felkészülést és a beruházást, nemcsak támogatási lehetőségeket használhatnak ki, hanem hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb energiaellátást is teremthetnek maguknak. A lehetőség szinte kihagyhatatlan, de a pályázóknak van mire figyelniük.
Az Otthoni Energiatároló Program esetében a pályázat jóváhagyása előtt megkezdett beruházás nem támogatható, ezért a pályázati célhoz kapcsolódó korábbi lépések – például megrendelés, műszaki bejelentés vagy kifizetés – kockázatot jelenthetnek. Érdemes megvárni a támogatói döntést, illetve a támogatói okirat kézhezvételét. A pályázatok elbírálása várhatóan 2026. március 16-tól indul.
Fontos az is, hogy a pályázók kizárólag a programban hivatalosan regisztrált kivitelezőkkel szerződjenek. Szerződéskötés vagy pénzügyi kötelezettségvállalás előtt célszerű ellenőrizni a kivitelező jogosultságát és a szerződés feltételeit.
A teljes körű, átlátható szolgáltatást nyújtó, stabil háttérrel rendelkező energetikai partnerek jelentős biztonságot adhatnak. Az MVM Optimum a pályázati adminisztrációtól a kivitelezésig egy kézben biztosítja a folyamatot, a program feltételeihez igazodva.
A technológia, a szolgáltatás, a tapasztalat és a hitelesség az MVM Optimumnál együtt van jelen.