2026.04.23.
Örök érvényű gondolatai ma is hatnak. Janikovszky Éva életműve a gyereklét és a felnőttvilág finom tükre.
A magyar gyerekirodalom egyik legfontosabb alakja különleges nézőpontból írt gyerekekről és felnőttekről. Janikovszky Éva egyszerre humoros, érzékeny és időtálló, generációkat köt össze ma is.
Forrás: Forrás: Fortepan
- 1926. április 23-án született Szegeden, Kucses Éva Etelka néven.
- 2003. július 14-én hunyt el Budapesten, rákbetegségben.
- Főbb művei: Aranyeső; Bertalan és Barnabás; Már iskolás vagyok; Örülj, hogy lány!; Örülj, hogy fiú!; Felnőtteknek írtam; Mosolyogni tessék!; Égigérő fű; De szép ez az élet!; Naplóm, 1938–1944
Gyerek- és felnőttvilág határán – Janikovszky Éva örök mondatai
Van egy szerző, akinek mondatai nem öregszenek. Sőt mintha minden újabb generációban egyre pontosabban találnának célba. Janikovszky Éva ilyen író. Születésének 100. évfordulóján nemcsak a magyar gyerekirodalom egyik legnagyobb alakjára emlékezünk, hanem arra a különös látásmódra is, amely egyszerre volt gyermeki és nagyon is felnőtt-, iróniával, empátiával és finom önreflexióval átszőtt.
Egy élet, ami történet lett
Janikovszky Éva Kucses Éva Etelka néven született Szegeden 1926. április 23-án. Családnevét később több élethelyzet és házasság is formálta, – volt ő Kispál Éva is – végül az a név vált ismertté, amelyen ma is olvassuk műveit.
Tanulmányai sokrétűek voltak: Szegeden filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat hallgatott, később Budapesten pszichológiát és szociológiát is, majd tanári képesítést szerzett.
Már fiatalon a nyelv, a történetmesélés és az emberi helyzetek megfigyelése felé fordult. A második világháború utáni években belépett az irodalmi életbe, és hosszú évtizedeken át szerkesztőként dolgozott.
Ez a háttér erősen formálta írói szemléletét: pontos, tömör, mégis rendkívül érzékeny mondatokban gondolkodott. Nem gyerekkönyv-íróként indult, hanem olyan szerzőként, aki komolyan vette a gyerekek világát: nem leegyszerűsítette, hanem lefordította azt.
Van, amikor azért bőgök, mert rossz voltam, és van, amikor azért, mert jó voltam, de nem hiszik el. Annyi mindenért lehet bőgni, de olyan nehéz megmondani, hogy miért.
A gyereklét, mint tükör
Janikovszky munkásságának egyik kulcsa az a felismerés, hogy a gyerekek nem kisebb felnőttek, hanem külön logikájú gondolkodók. Olyan könyvei, mint a Kire ütött ez a gyerek?, a Ha én felnőtt volnék vagy a Már óvodás vagyok is, ezt a szemléletet viszik végig következetesen. A humor nála sosem dísz, inkább kifejezési- és túlélési forma.
Nálunk az a baj, hogy apukám is túl van terhelve, anyukám is túl van terhelve, meg a Bori is túl van terhelve, de ehhez én még kicsi vagyok, és ezért nekem kell itthon mindent megcsinálnom.
Ugyanazzal a komolysággal kezelte a gyerekkori félelmeket, mint a felnőttek hétköznapi abszurditását.
Akármit kérhettek tőlünk, amit csak akartok. Ilyesmit ritkán mondanak az embernek, de még nagyobb ritkaság, ha valaki mindjárt tudja, hogy mit akar.
„Nem nőttem ki belőle” – A gyereklét felnőtt szemmel
Janikovszky különlegessége abban rejlik, hogy nem lefelé beszélt a gyerekekhez, hanem melléjük állt. Az ő fejükkel gondolkodott, az ő szemükkel látott, és a gyerekek szívével érzett mindenkor. Történetei gyakran úgy szólalnak meg, mintha maguk a gyerekek mesélnének a szülőknek: „értsetek meg minket”; és a többi gyereknek is, kimondva azt az alapélményt, hogy nem vagy egyedül, érezni ér, félni ér, és nem lesz baj. Egy másik sokat idézett gondolata:
A képzelődésbe belenőni kell, nem kinőni belőle.
Ez szinte programnyilatkozat: nála a gyerekirodalom nem pedagógiai eszköz, hanem világlátás.
Humor, ami felismer
Janikovszky humora csendes irónia. Nem harsány, nem kifelé mutat, inkább belül dolgozik. Az olvasó gyakran először nevet, majd ráismer valamire, ami nagyon is valóságos. A gyerek- és felnőttvilág közti feszültséget nem eltüntette, hanem láthatóvá tette, ettől lettek történetei egyszerre könnyedek és mélyek.
A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.
Nem idealizálta sem a gyerekkort, sem a felnőttlétet. Inkább kérdezett: miért hisszük, hogy ezek ennyire távol vannak egymástól?
Magánélet, házasságok, család
18 évesen ismerte meg Fábián Ferenc szegedi újságírót, 1945-ben férjhez ment hozzá. A házasság megkötésében szerepet játszhatott az is, hogy a zsidótörvények és a háborús helyzet miatt ez bizonyos mértékű védelmet jelenthetett. A deportálást ő és édesanyja végül elkerülték, miközben nagyszüleit koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan később életben tértek vissza.
Naplóbejegyzései alapján ebben az időszakban – már férjes asszonyként – erős érzelmi kötődést mutatott Ortutay Gyula iránt, bár nem egyértelmű, hogy ez plátói vonzalomnál mélyebb kapcsolat volt-e.
Egyetemi évei alatt ismerkedett meg dr. Janikovszky Bélával. A férfi az ÁVH-nál dolgozott, és később Budapestre került, ahová Éva is követte. Első házasságát felbontotta, 1952-ben összeházasodtak Bélával, ettől kezdve az írónő a Janikovszky nevet használta, korábban Kispál Éva néven publikált. Ebből a kapcsolatból született fiuk, Janikovszky János, aki később a kulturális életben is szerepet vállalt, többek között a Móra Könyvkiadó vezetőjeként segítve édesanyja műveinek szélesebb körű megjelenését.
Egy életmű, ami nem avul el
Janikovszky Éva művei ma is új kiadásokban jelennek meg, mert az emberi helyzetek, amelyeket leír, nem kötődnek egy korszakhoz. A szülő-gyerek kommunikáció bizonytalansága, a felnőttvilág logikátlansága, a gyerekkori igazságérzet, ezek ma is ugyanúgy működnek.
Ahogy egy sokat idézett gondolata fogalmaz:
Az ember nem attól lesz felnőtt, hogy elfelejti, milyen gyereknek lenni.
És talán ez az, ami miatt 100 évvel a születése után is beszélünk róla: Janikovszky Éva nem lezárt életművet hagyott maga után, hanem egy működő szemüveget, amelyen keresztül egyszerre látjuk tisztábban a gyerekeket és a felnőtteket is.
Olvass tovább!
