Gyümölcsárusból lett Károly király szeretője: ő volt Nell Gwynn, akit még a nép is imádott

kurtizán II. Károly angol király szerető
II. Károly kedvenc szeretője egy korszak illusztrációja volt. Nell Gwyn polgárpukkasztó élete egy megtestesült Hamupipőke-történet, némi intrikával és szókimondással fűszerezve.

Ritka az, amikor egy király szeretőjét nemcsak az uralkodó, de a nép is megkedveli. Még ritkább, amikor valakiről még a koronás fő halála után is gondoskodnak. Nell Gwyn, II. Károly szeretője esetén pedig pontosan így történt. Mégis, hogyan jut el egy narancsárus lány oda, hogy még évszázadokkal halála után is beszéljenek róla? Ennek jártunk utána!

Nell Gwyn a narancsárusból lett szerető
Nell Gwyn és II. Károly találkozása.
Forrás:  Getty Images

Nell Gwyn, a királyi szerető

  • 1650-ben született, szegénységben nőtt fel.
  • Nelly Gwyn egy ideig narancsárus volt, később kurtizán, majd színésznő lett.
  • II. Károly angol király a szeretőjévé fogadta, a nő két fiút szült neki.
  • 37 évesen hunyt el, a király a halála után is gondoskodott róla.

A narancsárus lány felemelkedése

Igen keveset tudni az 1650-ben született Nell Gwyn korai életéről, annyi bizonyos, hogy szegénységben nőtt fel. Édesanyja bordélyházat vezetett, ahol már egészen fiatal korától italt szolgált fel, idősebb korában pedig jószerivel ő maga is örömlánynak állt. A történelem azonban segítségére sietett, ugyanis megbukott az Angol Köztársaság, annak minden puritánságával és botor szabályával együtt. A Stuart-ház restaurációja új korszkot jelentett.

Nell Gwyn
Nell Gwyn II. Károly király szeretője lett.
Forrás:  Getty Images

Újra megnyíltak az addig betiltott színházak, amik új munkalehetőségeket nyújtottak. Ezt Nell Gwyn sem szalaszthatta el, így húgával együtt a Drury Lane-i King's színházban kezdett narancsot árulni a közönségnek. A szókimondó, csinos lányra felfigyelt Charles Hart színész, akivel csakhamar a hús és színpad örömeiben is osztoztak.

Nell Gwynn a színésznő
Nell Gwyn színésznőként alapozta meg hírnevét.
Forrás:  Getty Images

Eleinte drámai művekben próbálgatta szárnyait, ám hamar rájött, hogy a vígjátékok jelentik az útját. Előszeretettel bújt nadrágos szerepekbe, a kritikák pedig rajongtak szellemes, élénk alakításáért. Egy ideig Lord Buckhurst, William Sackville kitartottja volt, de az affér kérészéletűnek bizonyult. Aztán egy esti előadására előkelő vendég érkezett.

Nell Gwyn a király kegyeiben

Még a húszat sem töltötte be, amikor az egyik előadását a kicsapongó életű II. Károly angol király is megtekintette. A szemtanúk beszámolói szerint egész este Gwynnel flörtölt az uralkodó, az előadást pedig egy közös vacsora követte. Az első randin szembesült vele a király, hogy nincs nála pénz, így a színésznő rendezte a számlát.

Nell Gwynn, a szókimondó szerető
Nell Gwyn, a király szókimondó szeretője.
Forrás:  Getty Images

A cserfes, szókimondó Nell Gwyn hamar a király szeretője lett – úgy tűnik a Károlyok már csak ilyen nőcsábászok –, akit az udvarba is megkedveltek vidám természetért, valamint azért, hogy nem tagadta meg származását. Mindezt úgy sikerült kieszközölnie, hogy élete végéig analfabéta maradt, levelei aljára N. G. monogramot firkantott. Egy anekdota szerint például, amikor gyaloghintóban ülve összetévesztették a király katolikus szeretőjével, Louise de Kérouaille hercegnővel, imigyen kiáltott fel:

Jóemberek, tévedtek! Én a protestáns szajha vagyok!

Fényűző életet élt a brit királyi udvarban, pozícióját két törvénytelen fiúval erősítette meg, akik nemesi címeket és előkelő neveltetést kaptak. Charles Beauclerk Burford grófja lett, azonban ez sem mentette meg hitelezőitől. II. Károly kegyeltje ugyanis 1685-re fizetésképtelenné vált, nyomor fenyegette, ám az addigra haldokló király utolsó kívánságával megmentette. Örökösét, a későbbi II. Jakabot megeskette, hogy „Ne hagyd, hogy a szegény Nell éhezzen!”, az új király pedig betartotta ígéretét.

Amellett, hogy kifizette Nell Gwyn tartozásai nagy részét, még évi 43,5 millió forintnak megfelelő éves járadékot is biztosított az asszonynak. Azonban a narancsárusból lett szerető sem élte túl sokáig a királyt, mert 37 évesen, szélütésben hunyt el 1687-ben.

Királyi szerető, egy új kor jelképe

Nell Gwyn nem ok nélkül volt népszerű királyi szerető, még a nép körében is: megtestesítette a Cromwelli rémuralom után fellazuló szabályokat és társadalmi átalakulást.

Ismerd meg a királyi szeretők pikírt világát:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.