Okosak, szellemesek, szépek - Szupernők, átlagon felüli IQ-val

IQ tudós kutatás világsztár intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szépség és az ész nem mindig jár együtt, ám egy friss amerikai kutatás azt állítja, hogy a vonzó külsejű nők IQ-ja közel 14 ponttal magasabb, mint az átlagos kinézetű embereké. Ez a tény tudományosan ugyan nem bizonyított, ám kétségtelen, hogy sok olyan világsztárról tudunk, akik nemcsak gyönyörűek és népszerűek, hanem rendkívül eszes és szellemes egyéniségek.

1. Kate Beckinsale

A világ egyik legszexisebb nője lehetett volna sikeres regényíró is, mivel már tizenévesen francia, orosz és német regényeket olvasott, és a brit Fiatal Írók Versenyén novella és vers kategóriában kétszer első helyezést ért el. A gyönyörű angol színésznő az Oxfordi Egyetemen végzett francia és orosz irodalom szakon, majd Párizsban tanult tovább, ahol komoly fejtörést okozott számára, hogy folytassa-e tanulmányait vagy inkább virágzó karrierjére koncentráljon. A 39 éves sztár egyformán híres kimagasló intelligenciájáról (160-as az IQ-ja) és színészi tehetségéről, aki többek között olyan kasszasikerű filmekben szerepelt, mint a Pearl Harbor, az Aviátor vagy az Underworld. Kate nemrégiben csatlakozott "Az Olvasás öröme" nevű kampányhoz, és azt nyilatkozta egy interjúban, hogy az olvasás mindig is fontos szerepet játszott az életében, és ezt az élményt szeretné megosztani azokkal a hátrányos helyzetű gyermekekkel is, akiknek egyáltalán nincsenek saját könyveik.

AFP
AFP

2. Natalie Portman

Lehet, hogy törékeny alkatú és kislányos hangú, ám az Oscar-díjas színésznő páratlan elméjével csak kevesek vehetik fel a versenyt. Karrierjét gyerekszínészként kezdte, majd a Star Wars sorozat első epizódjában vált világszerte ismertté. Natalie Portman a Harvardra járt pszichológia szakra, emellett teológiát, filozófiát és történelmet is hallgatott, illetve posztgraduális tanulmányokat folytatott a jeruzsálemi Héber Egyetemen. A 31 éves filmszínésznő folyékonyan beszél héberül, és az egyetemen francia, japán, német, valamint arab nyelveket is tanult. Kiemelkedő képességeit (140-es az intelligenciahányadosa) mi sem bizonyítja jobban, mintsem az, hogy 2006-ban előadást tartott a New York-i Kolumbia Egyetemen a terrorizmus elleni küzdelemről, és egy amerikai tudományos folyóiratban már számos kutatást publikált. A bájos színésznő nemrégiben a Free the Children új nagykövete lett, aki fiatal anyukaként is nagyon hálás ezért a lehetőségért.

AFP
AFP

Tipp! Csinos plus-size modellből csontsovány domina lett. Kattints a galériáért!


3. Cindy Crawford

A genetika csodája a barna bombázó, akinek különleges szépsége és tehetsége már középiskolás korában megmutatkozott. A 90-es évek egyik ikonikus szupermodelljéről aligha gondolnánk, hogy tudósnak készült, és tanulmányi ösztöndíjat nyert az egyik legjobb amerikai egyetemre, ahol kiváló eredményeket ért el. A vegyészmérnöki diploma megszerzése helyett a sztár azonban inkább a kifutókra fókuszált, és nagyon jól döntött, hisz hamarosan a világ egyik legjobban kereső topmodelljévé vált. Az egyik nagy szénsavas üdítőital reklámarca 154-es IQ-val rendelkezik, talán ennek is köszönheti, hogy remek üzleti érzékkel bír, és a saját nevével fémjelzett divatkollekciók az egész világon nagy sikernek örvendenek. Cindy Crawford rendkívül fontosnak tartja a karitatív tevékenységet, ezért is vállalta el a tiszteletbeli elnökséget a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnál, emellett lelkes öko-aktivista, illetve a Thirsty for Change nevű kampány szóvivője, amelynek fő célkitűzése, hogy a szegény országok gyermekei is egészséges és biztonságos ivóvízhez jussanak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

4. Claire Danes

A Rómeó és Júlia című film főszereplője nem csupán szórakoztató egyéniség, de rendkívül intelligens is, és 140-es IQ-val büszkélkedhet. Színészi karrierje előtt Claire Danes az előkelő New York-i Dalton Iskolában, a Lee Strasburg Színház- és Film Intézetben és a Los Angeles-i Lycée Francais Intézetben folytatott tanulmányokat. Később pszichológiát hallgatott az Egyesült Államok egyik legnevesebb egyetemén, a Yale-en, ahová a híres rendező, Oliver Stone írt neki ajánlólevelet, de két év után abbahagyta, hogy minden erejével a színészi pályafutására koncentráljon. A Homeland című TV-sorozatban nyújtott alakításáért a bájos és tehetséges sztár idén elnyerte a legjobb drámai filmszínésznőnek járó Golden Globe-díjat, és a Harvard Egyetem színésztársulat 2012-ben neki ítélte az Év nőjének járó kitüntetést, amelyet korábban olyan filmcsillagok kaptak, mint Katharine Hepburn, Julia Roberts és Meryl Streep.

AFP
AFP

Tipp! Eladó a híres színész luxusotthona! Kattints a galériáért!


5. Geena Davis

Mielőtt népszerű és sikeres filmcsillaggá vált, az amerikai színésznő középiskolásként Svédországban tanult cserediákként, ennek köszönhetően folyékonyan beszél svédül. Geena Davis a művészvilágban valóságos zseninek számít 140-es IQ-jával, és tagja az amerikai MENSA-nak, egyben kiváló sportoló, aki 1999-ben az amerikai olimpiai íjászcsapat elődöntőse volt. Az Oscar-díjas filmszínésznő a bostoni egyetem dráma szakán diplomázott, ám zeneileg is rendkívül sokoldalú, hisz zongorázik, furulyázik, dobol és csodálatosan énekel. A Thelma és Louise című film főszereplője hosszú évek óta harcol a nők egyenjogúságáért, és 2009-ben a Bates College tiszteletbeli díszdoktorrá avatta a saját nevével fémjelzett médiakutató intézetben végzett munkásságáért. A színésznő abban is eltér az átlagos hírességektől, hogy 45 évesen lett először édesanya, majd 3 évvel később ikerfiai születtek.

AFP
AFP

6. Lily Cole

A vörös hajú szépség karrierje 14 éves korában kezdődött, mikor egy londoni gyorsbüfében becserkészte Benjamin Hart, és felajánlott neki egy szerződést a Storm modellügynökséghez. Úgy tűnik, a 24 éves brit szupermodell nemcsak babás arccal, de átlagon felüli IQ-val is bír, aki bebizonyította a világnak, hogy remekül lehet lavírozni a munka és a tanulás között. Lily Cole a híres Cambridge-i Egyetemen előbb politológia szakra járt, majd művészettörténetből diplomázott, és elnyerte a legjobb hallgatóknak járó dupla első osztályú elismerést. A különleges külsejű modell most teljes erőbedobással a színésznői feladatokra összpontosít, emellett szabadidejében környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedik, és évek óta elszántan küzd az állatok védelme érdekében.

AFP
AFP



Az intelligencia irányítja az életünket

Az intelligencia mérésének kérdése ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, ám a mai értelemben vett IQ-teszt két francia kutató, Alfred Binet és Théodore Simon nevéhez fűződik, akiknek az volt a feladatuk, hogy valamilyen pszichológiai módszerrel kiszűrjék a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat. Később az amerikai Stanford Egyetem professzora, Lewis Terman módosította a Binet-Simon-féle intelligenciatesztet, és a Stanford-Binet intelligenciateszt egyetlen számot, az ún. intelligenciahányadost (IQ) használja, mely a mentális kor és az életkor hányadosa. 1939-ben David Wechsler amerikai pszichológus alkotta meg a Wechsler Felnőtt Intelligenciatesztet, és azt állította, hogy az intelligencia egy olyan átfogó vagy összesített képesség, ami lehetővé teszi, hogy az egyén céltudatosan cselekedjen, racionálisan gondolkodjon, és hatékonyan birkózzon meg a környezet kihívásaival. A Terman-féle besorolás szerint 70 alatt általában értelmi fogyatékosságról, 90 és 110 között átlagos intelligenciáról, míg 140-es IQ felett nagyon kivételes tehetségről vagy zseniről beszélünk.


Tudtad?

Minden idők legintelligensebb embere Leonardo Da Vinci volt, akinek IQ szintje a becslések szerint mintegy 220, de a listán szerepel még Johann Wolfgang von Goethe (210), Blaise Pascal (195), Isaac Newton (190) és Albert Einstein (160) is.

Tipp! Még mindig elképesztően szexi az újra szingli szupermodell! Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.