Koltai Róbert is szerepet kapott a Játékkészítőben

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Koltai Róbert színdarab szerep Alföldi Róbert Játékkészítő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A konzervatív öreg királyt fogja alakítani az év legnagyobb színházi produkciójában Koltai Róbert.

Ahogy a Life.hu is megírta, Alföldi Róbert lesz a főszereplője a Játékkészítő színházi zenés akciómesének, amelynek alkotói egy Broadway szuperprodukcióhoz hasonló színdarabot álmodtak meg. Eddig két szereplő személyét homály fedte. Éder Krisztián fotóstúdiójában ma kiderült, hogy a Jászai-díjas színész, rendező Koltai Róbert alakítja majd a darabban a konzervatív uralkodó királyt és két kisfiú, Bauer Gergő és Ujhelyi Barna Balázs is csatlakoztak a szereplőgárdához, akik felváltva alakítják majd Petit, a 10 éves videojáték rajongó kisfiút.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„A szerepem még titokzatos, lassan épül fel és számunkra is alakul minden. Amikor megkaptam a felkérést és láttam a szereposztást, akkor tudtam, hogy nem lehet nemet mondani. Közel állnak hozzám a mesék és az ehhez kapcsolódó szerepek. Pályám elején a Hókirálynő című Yevgheny Schwartz mesejátékban voltam a mesemondó. Aztán következett a Micimackó Kaposváron, Ascher Tamás rendezésében. Most pedig itt az új kihívás, amit nagyon várok. Még minden alakulóban. Remélem a rendező majd figyelembe veszi az ötleteinket, szeretek beleszólni egy darab alakulásába és bár kiváló írónak tartom Divinyi Rékát, biztos elfogadnak egy-egy ötletet" – magyarázta Koltai Róbert, aki biztos bene, hogy három unokája is megnézi a darabot.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A 12 éves Bauer Gergő és a 8 éves Ujhelyi Barna Balázs két vagány színészpalánta, majd kiugrottak a bőrükből, amikor megtudták, hogy szerepet kaptak a darabban.

„A castingra sokan jelentkeztek, de amikor én voltam, akkor hatunkat tették próbára. Amikor megtudtam, hogy megkaptam a szerepet, nagyon-nagyon örültem. A Madách Színházban a Mary Poppinsban játszottam két évig, de már kinőttem belőle. Most a Vukban játszom" – mondta Gergő.

„Koltai Robi bácsi ajánlott be a válogatásra, mert játszottam a Máli néni című darabban, amit ő rendezett. Nagykoromban színész szeretnék lenni és nagyon örültem, amikor szerepet kaptam a Játékkészítőben" – mondta a cuki Ujhelyi Barna Balázs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.