Kiderült, ki a hibás az Oscar-baki miatt

baki Oscar 2017
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei Oscar-gálán történt minden idők legdurvább bakija: Warren Beatty és Fay Dunaway rossz kártyát kaptak, így rossz film címét hirdették győztesnek. Végül kínos módon, de kiderült, hogy a Kaliforniai álom helyett a Holdfény nyerte a legjobb film díját idén.

Vasárnap este zajlott a 89. Oscar-gála, ahol talán az évezred legkínosabb bakiját sikerült elkövetni. A Kaliforniai álom készítői elmondták szívhez szóló köszönőbeszédeiket, majd ezek után kiderült, hogy nem is őket illeti a dicsőség, ugyanis a Kaliforniai álom helyett a Holdfény című filmnek ítélték idén az aranyszobrocskát.

Elindultak természetesen a találgatások is, vajon ki követhetett el hibát, ami egy ekkora bakihoz vezethet. Emma Stone is beszállt az esélylatolgatásba, most azonban kiderült, valójában ki a hibás. Az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája közleményben tudatta a világgal, mi történt akkor este:

Oscar-szobor Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison

"Mélységesen sajnáljuk, hogy hibáztunk a legjobb film díjának átadásakor a vasárnap esti Oscar-gálán. Tiszteletünket fejezzük ki továbbá minden résztvevő előtt, akik méltóságteljesen viselkedtek a körülmények ellenére is. Minden érintettől elnézést kérünk. Fay Dunaway-től és Warren Beattytől is, a filmesektől és a tévé előtt ülő összes nézőtől is" - állt az akadémia közleményében.

Az elmúlt 83 évben az akadémia a Pricewaterhouse Coopers céget bízta meg azzal, hogy kezelje a szavazatszámlálási folyamatokat, beleértve a pontos eredmények kezelését is. A megbízott cég teljes mértékben felelősséget vállal a ceremónia alatt a protokoll megsértéséért. Nagy valószínűség szerint a PwC többet nem kezeli a gála szavazatait. Azt is tudni, hogy

a szavazatszámláló bizottság egyik alkalmazottja, Brian Cullinan okolható a bakiért, ugyanis ő adott rossz borítékot Warren kezébe, színpadra lépés előtt

Óriási bakival zárult az idei Oscar-gálahttp://www.life.hu/kult/20170227-89-oscar-gala-nyertesei.htmlIdén 89. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb filmes eseményét, az Oscar-gálát. Ekkora baki talán még nem volt a díjátadó történetében...Kult--61 évesen lett aktmodell az idős bácsi- büszkén feszít alkotói előtthttp://www.life.hu/kult/20160919-65-eves-a-vilag-legidosebb-aktmodellje-bruce-barker.htmlBruce Barker négy éve, 61 évesen lett aktmodell. Új munkája remekül kiegészíti az idős úr jövedelmét.Kult--Csajok a képernyőn - szerintünk ezek a legjobb női sorozatokhttp://www.life.hu/kult/20170227-minden-idok-legjobb-noi-sorozatai.htmlHatalmas kis hazugságok címmel új, nőkről és női sorsokról szóló sorozat indult február 20-án, sztárok egész sorával és izgalmas alaphelyzettel. Megvan rá az esélye, hogy bekerüljön minden idők legjobb női sorozatai közé – amelyeket most listába szedtünk. Kult--Plágiummal vádolja a U2-t és Bonót egy brit dalszerzőhttp://www.life.hu/kult/20170228-plagiummal-vadolja-a-u2-t-egy-brit-dalszerzo.htmlPlágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be keresetet - értesült a New York Post.Kult--Megjósolták Deák Kristóf Oscar-díjas rendező sikeréthttp://www.life.hu/kult/20170228-megjosoltak-deak-kristof-sikeret.htmlDeák Kristóf, a Mindenki című rövidfilm rendezője Oscar-díjat nyert Los Angelesben. Szülei érdekes dolgot meséltek a Borsnak: fiuk sikerét megjósolták. KultFilmkritika: Mindenkihttp://www.life.hu/kult/20170228-az-oscar-nyertes-magyar-film-a-mindenki-kritika.htmlAz Oscar-díjas magyar kisfilm sokáig csak egy édes ifjúsági filmnek tűnik, de a végén a legszívesebben állva tapsolnál a zsenialitásán. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.