Filmkritika: Mindenki

Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) új iskolába kerül, ahol rögtön lenyűgözi őt az iskolai kórus. Hamarosan egy barátra is lel Liza (Hais Dorottya) személyében, aki szintén az énekkar tagja. Zsófi lelkesen vesz részt az első próbán, de a kórus vezetője, Erika néni (Szamosi Zsófia) félrehívja őt, és arra kéri, hogy onnantól kezdve éneklés helyett csak tátikázzon.

Deák Kristóf filmje visszarepíti a nézőt a kilencvenes évekbe, sokunk gyerekkorának iskolájába. Egy egyetemes mesét kezd el szőni, amiben egy kislány egy új környezetbe csöppen, ahol talál egy olyan dolgot, amiben örömét leli, és közben még egy nagyon jó barátnőre is lel. Amikor azonban az első énekkari próbáját követően a tanárnő a többiek távozása után bent tartja Zsófit, és arra kéri, hogy többet ne énekeljen, csak tátogjon, sokkal komolyabb kérdéseket kezd el boncolgatni. Elítélhető egy pedagógus, ha a cél érdekében összetöri néhány gyerek álmát? Erika néni azzal érvel, hogy a kórus győzelme esetén a többiek is elmehetnek a svédországi nyereményútra, és senkit sem foszt meg attól, hogy az énekkar tagja legyen. Ha viszont mindenkit engedne énekelni, akkor sosem nyernék meg a versenyt.

A gyerekszerepelők fantasztikusak, Gáspárfalvi Dorka természetessége és vidámsága csakúgy beragyogja a képernyőt, hogy aztán összetörje a szívünket, amikor a titkát elárulva sírva borul újdonsült barátnője nyakába. A legemlékezetesebb pillanat Hais Dorottyához köthető, ahogy felfedezi, hogy valami nem stimmel a mellette éneklő Zsófival, majd a következő próbán a kiváló énekhangú és hallású kislány sorra veszi észre, hogy kik azok a társai, akik nem énekelhetnek a többiekkel együtt. Dorottya méltó partnere a rideg, mégis tenyérbe mászó Erika nénit kiválóan alakító Szamosi Zsófiának akkor, amikor a gyerekek és a felnőttek világnézete először ütközik a próbateremben.

A gyerekek nem hagyják, hogy egyeseket igazságtalanul elnémítsanak, mert szerintük mindenkinek hangot kell adni, és ez bizony nemcsak a kórus szintjén értelmezhető. Megmutatják, hogy ők még össze tudnak fogni. Kár, hogy ezt a képességet idővel, úgy tűnik, kinövi az ember.

Deák Kristóf teljesen megérdemelten nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Oscart. A Mindenki egyetlen problémája a hossza, így nagyon remélem, hogy a következő kisfilmje után már egy nagyjátékfilmmel fog jelentkezni.