Szívelégtelenségben 80 évesen elhunyt Udo Jürgens osztrák zeneszerző, zongorista és énekes, a német nyelvterület egyik legnépszerűbb előadója, egy igazi ikon.

Udo Jürgensnek vasárnap séta közben megállt a szíve a svájci Münsterlingenben, eszméletlenül esett össze, az azonnali újjáélesztési kísérletek ellenére életét nem tudták megmenteni, kórházba szállítás után elhunyt – derül ki menedzsere közleményéből. 

Forrás: MTI/EPA/DPA/Michael Kappeler

Az idős énekes alig három hete tartotta Mitten im Leben című osztrák turnéjának indító koncertjét a salzburgi Arénában. „A jelenlegi turné diadalmas koncertsikerei után mindannyiunkat mélyen megrendített Udo Jürgens váratlan és hirtelen halála" - közölte Freddy Burger, az énekes menedzsmentjének és turnécsapatának tagja.

Udo Jürgens első saját igazi slágere a Jenny volt 1960-ban, de a nagy áttörést az Eurovíziós Dalfesztiválon érte el: 1964-ben Koppenhágában hatodik lett ("Warum nur, warum); 1965-ben Nápolyban a negyedik helyre énekelte fel magát (Sag ihr, ich lasse sie grüssen), végül 1966-ban Merci Chérie című dalával első lett Luxemburgban, elhozva az első győzelmet hazájának. Abban az időben lett a német nyelvterület legnépszerűbb slágerénekese. Sorra következtek azóta is híres dalai, mint például az Anuschka, a Buenos dias, Argentina vagy a Fünf Minuten vor zwölf.

Énekesi pályafutása mellett Udo a hatvanas évek elején több filmben is szerepelt, Helden, Helden című musicaljét pedig nagy sikerrel játszotta 1972-ben a Theater an der Wien. Kultikussá vált dalain alapul minden idők legsikeresebb német musicalje, a Még sohasem voltam New Yorkban, amelyet hat év alatt három és fél millióan láttak szerte a világban.

Lemezeit több díjjal is kitüntették (Arany Európa, Arany Mikrofon). 1994-ben Bécs város Aranygyűrűjét és az Első Osztályú Német Érdemkeresztet, 1995-ben az Osztrák Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét adományozták neki.

Az utolsó pillanatig a német nyelvterület egyik legnépszerűbb énekese volt, pályafutása során több mint ezer dalt komponált és mintegy 100 millió lemezt adott el. 1977 óta Zürichben élt, 2007-ben az osztrák mellé felvette a svájci állampolgárságot is - tudósít az MTI.