Kern András 18 év után újra filmet rendezett

rendező Gondolj rám Eszenyi Enikő Kern András rendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész ezúttal egy Vámos Miklós-novellából készített „haláli" vígjátékot rendezte, melyet Ragályi Elemér fényképezett.

A "Gondolj rám" című alkotás Kern András, Eszenyi Enikő, Rajhona Ádám, Elek Ferenc, Törőcsik Franciska és Liptai Claudia főszereplésével 2016. január 21-én kerül a hazai mozikba.

Dr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép – vagy inkább csúnya – napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A mintaférj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám amikor már mindenkit lebontott maga körül, és egy emberként azt gondolják róla, hogy egy ocsmány, önző, kibírhatatlan alak – még mindig él, holott az emberi – orvosi – számítás szerint már rég a temetőben kéne lennie...

A film a Kern Andrásra oly jellemző fekete humorral, csavarosan, szellemesen mesél, hazugságainkon, árulásainkon, bűnös és gyakran a visszájukra forduló „jót akarásainkon" keresztül egyfajta szembenézés önmagunkkal. „Szeretném, ha ez a film igazi MOZI lenne, nem vígjáték, nem tragédia, nem blockbuster, hanem egy emberi történet, kicsit lelkizős, amin sokat lehet nevetni, amelyben magára ismerhet a néző, és felteheti magának a kérdést, hogy a főszereplőhöz hasonlóan cselekedne-e. Ezt nevezem én MOZInak, dramedynek" – nyilatkozta Kern.

21 év után letaszították a trónról Mariah Carey karácsonyi daláthttp://www.life.hu/kult/20151215-mariah-carey-karacsonyi-dalat-21-ev-utan-letaszitottak-a-tronrol.htmlA karácsonykor rongyosra játszott számok közül is Mariah Carey 1994-es slágere, az All I Want For Christmas Is You című dal vezette a mindenkori toplistát. Elképesztő, de úgy látszik, most leszorították a trónról. KultAFP„Hálás kézcsókokkal megköszöné azokat a boldog szülőknek” – A karácsony ünnepe régen és mosthttp://www.life.hu/kult/20151209-karacsony-regen-es-most-kepeslapok-vasarok.htmlMint minden, a szeretet ünnepe is évről évre változik. A karácsonyi szokások közül néhány lassacskán elmarad, és újak lépnek a helyükbe. Gondoljunk csak az üdvözlőlapokra: míg korábban hosszú sorok kígyóztak a postahivatalokban hetekkel az ünnep előtt, ma már legfeljebb egy, a közösségi oldalunk üzenőfalára kiposztolt képüzenetre futja. De milyen volt a karácsony régen? KultThinkstock"Tartsd meg az aprót, te mocskos állat" - Íme, a legjobb mondatok Reszkessetek betörőkbőlhttp://www.life.hu/kult/20151213-kevin-a-reszkessetek-betorok-sztarjanak-legjobb-mondatai.htmlAdvent harmadik vasárnapján már nagyon érezzük, hogy közeledik a karácsony. Ha karácsony, akkor pedig Reszkessetek betörők! KultAFPÍme, a szeretet ereje! Megható videóhttp://www.life.hu/kult/20151208-a-szeretet-jotekonysag-adakozas-erejerol-karacsonyrol-kerdeztuk-a-mikulasgyar-vendegeit-es-a-magyar.htmlMiért jó adni? Kinek érdemes? És miért van szükség arra, hogy minél több ember álljon egy-egy jó ügy mögé? Ezekről kérdeztük az idei Mikulásgyárban az adakozókat, illetve a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettesét, Nagy Gábort.Kult--Pulzáló partizás, és hegedűszó az ünnepi forgatagban http://www.life.hu/kult/20151209-kulturalis-programajanlo-december-9-13.htmlIgazi kulturális csemegével készültünk nektek. A zene szerelmesei most nehezen tudnak majd választani kedvükre való programot, hiszen a könnyűzenétől kezdve, a komolyzenéig mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A következő rendezvények láttán te sem tudsz majd nemet mondani. Gyerünk, vedd elő a naptárad, és jegyezd fel a következő időpontokat! Kult--Kiderült! Erről szól valójában Adele dala, a Hellohttp://www.life.hu/kult/20151208-adele-elarulta-mirol-szol-nagysikeru-dala-a-hello.htmlA brit énekesnő négy év kihagyás után tért vissza legújabb albumával, amivel minden eddigi rekordot megdöntött. Adele most újabb részletekkel szolgált a lemez elkészítéséről. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.