Egész napos programok, munkaszüneti nap, tűzijáték... ennél azért sokkal többről szól augusztus 20. Megnézzük, mit is jelent itthon és más országokban, valamint számba veszünk pár fontosabb történelmi eseményt, mely szintén ehhez a naphoz köthető. Tudástár bővítésre felkészülni!

 Nem mindig volt augusztus 20. Szent István napja 

1083. augusztus 20-án avatták szentté államalapító királyunkat, Istvánt. Hosszú időn át egyházi ünnepként tartották számon. Ám volt idő, amikor csökkentették ezen ünnepek számát, és így a keresztény államunk alapítójáról egyszerűen megfeledkeztek. Végül Mária Terézia (1740-1780) rendelte el, nem csupán a Szent István-nap megtartását, de annak nemzeti ünnepként való felvételét is a naptárba. Ő hozatta haza Budára István Szent Jobbját 1771-ben, amit minden év augusztus 20-án körbevittek a városon.

A díszes ereklyetartóban őrzött Szent Jobbnak a Szent István-bazilika ad otthontForrás: Wikipédia

Az 1848-as szabadságharc leverését követően, több mint 10 évig tilos volt Szent Istvánról megemlékezni, majd az 1867-es kiegyezést követően majd' teljes fényét visszanyerte.

Ferenc József 1891-ben az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította. 1945 után először csak „lefokozták” egyházi ünneppé, majd a kommunista rendszer átalakította; az új kenyér, majd az alkotmány, 1950-től pedig a Népköztársaság ünnepe lett.

A teljes rehabilitációra, egészen 1991-ig kellett várni, amikor a rendszerváltozás utáni első Országgyűlés Szent István napját, a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé nyilvánította.

Benczúr Gyula 1875-ös Vajk megkeresztelése című munkájaForrás: Wikipédia

Mióta van tűzijáték augusztus 20-án?

Az első feljegyzés, melyben szó esik a Szent István-napi tűzijátékról, 1829-ből való. Ám az ünnephez szorosan csak 1835-től kapcsolódik, ekkor még a helyszín a Városliget volt. Az augusztus 20-ai tűzijáték a Horthy-rendszerben vált hagyománnyá. A Gellért-hegy a 20. század elején lett a tűzijátékok fő helyszíne.

Ismertek persze időszakok, amikor nem borította ezen a nyári napon az éjszakai égboltot tűzijáték – az '50-es években például csak tábortűz volt a Gellért-hegyen. A '60-as évek közepétől kezdődően aztán újjáéledt, sőt egyre jelentősebbé váltak a különböző vízi és légi parádék is.

Az augusztus 20-ai tűzijátékFotó: Szabó Gábor/Origo

Érdekességek:

  • A Vajk névnapot is ekkor ünnepeljük, mely Szent István pogány neve volt
  • Szent Hierotheosz magyar püspök ünnepeként is számon tartják 2000-től kezdve
  • 1966 óta rendezik meg ezen a napon a Debreceni virágkarnevált
  • Nepálban az apákat ünneplik
  • Észtországban a függetlenség megújításának napjára emlékeznek, ami 1991-en történt

Augusztus 20-án történt:*

  • 1917 – Harmadik alkalommal is Wekerle Sándort nevezték ki Magyarország miniszterelnökévé
  • 1944 – Amerikai légitámadás éri a szolnoki Tiszai pályaudvart (74 halott), a Tisza-híd környékét és a szolnoki repülőteret (16 halott)
  • 1953 – Budapesten megnyitja kapuit a Népstadion
  • 1960 – Sztrelka és Bjelka kutyák a Szputnyik–5 űrhajó utasaiként élve visszatérnek a világűrből
  • 1968 – A 20-ról 21-re virradó éjjel megkezdődik a Varsói Szerződés csapatainak inváziója Csehszlovákia ellen Magyarország részvételével
  • 1988 – Életbe lép a tűzszünet Irak és Irán között az Öböl-háborúban, az ENSZ BT 598. számú határozatával

*Forrás: Wikipédia

Augusztus 20-án rendhagyó nappal jelentkezik az OzoneTV: egész nap Magyarország legszebb tájaiban gyönyörködhetnek a nézők. A visszajelzések alapján nagy sikernek örvend a Magyarország madártávlatból sorozat, ami már 9 résszel mutatja be az ország különböző tájegységeit, és Budapestet. Reggel 7 órától éjfélig láthatják nézők ezeket a részeket, és vetítésre kerül majd az a dokumentumfilm is, amit az origo.hu olvasói ihlettek, ugyanis több mint 100 ezren szavaztak Magyarország legszebb fekvésű falvaira.
20-a délután a Hogyan készült? Megmutatjuk! című sorozat Hungarikum blokkját láthatják a nézők. Megnézhetik, hogyan készül a gyümölcslé és a pálinka, a Túró Rudi, a téliszalámi, a Tokaji bor és a hordó, a Hollóházi porcelán, a Pécsi kesztyű, a Gyulai kolbász, vagy a Rubik kocka.