Kennedy-gyilkosság titkosítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy nyilvánosságra hozatja az 1963-as Kennedy-gyilkosság összes, még mindig titkosított dokumentumát azok kivételével, amelyek olyan személyek nevét és lakcímét tartalmazzák, akik még ma is élnek.

Trump szokásához híven, twitterüzenetek sorozatával tudatta, hogy döntése előtt behatóan tanácskozott a Központi Hírszerző Ügynökséggel, a CIA-vel és más szervezetekkel. Az Egyesült Államok Országos Levéltára csütörtökön éjjel a honlapján nyilvánosságra hozott 2800 dokumentumot a Kennedy-gyilkosságról, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos maradt. Trump elrendelte, hogy fél év alatt alaposan vizsgálják át a visszatartott dokumentumokat.

Minden kiderülhet a Kennedy-gyilkosságról Forrás: Getty Images

Az amerikai elnök szombati üzenetsorozatában arra nem tért ki, hogy rövidül-e a vizsgálódás ideje.
Az Egyesült Államok történelmébe két Kennedy-gyilkosság beleíródott. John F. Kennedy néhai elnököt 1963 őszén lőtték agyon, de öccsével, Robert Kennedyvel is merénylő végzett 1968-ban. Utóbbi igazságügy miniszterként dolgozott bátyja kormányzatában.

Így kell stílusosan ábrázolni az erotikát: fotók! (18+)http://www.life.hu/kult/20171027-antoney-stilusosan-abrazolja-az-erotikat.htmlKülönleges képek kerültek napvilágra a női testről, az erotikáról. Így is lehet ábrázolni a nők iránt érzett tüzet, vonzalmat. KultOrigoEnyedi Ildikó a Terápia sikeréről beszélt: videóhttp://www.life.hu/kult/20171028-enyedi-ildiko-a-terapia-sikererol-beszelt.htmlEnyedi Ildikó, a Terápia befejező szériájának díszbemutatóján a Life.hu-nak felfedte a sorozat fantasztikus sikerének titkát, hogy mégis mitől válhat feszültségekkel telivé egy egyetlen párbeszéden alapuló jelenet, de azt is megtudhattuk a rendezőtől, hogy mitől vált misszióvá a Terápia, egyszerű rendezési feladat helyett. KultFotó: Mudra László - OrigoSzalóki Ági véleményezte Oroszlán Szonja bejegyzését, és a Marton László-ügyethttp://www.life.hu/kult/20171027-szaloki-agi-velemenyezte-oroszlan-szonja-bejegyzeset.htmlAz énekesnő terjedelmes Facebook-bejegyzésben írta le véleményét Marton Lászlóról, és azokról a közszereplőkről, akik így vagy úgy, de megosztották gondolataikat. Többek között Oroszlán Szonját bírálta, aki szerinte fekete-fehéren lát. KultFotó: Hirling Bálint - OrigoTóth Vera hatalmasat bulizott fekete, dögös ruhában: fotóhttp://www.life.hu/kult/20171027-toth-vera-hatalmasat-bulizott-fekete-dogos-ruhaban.htmlTóth Vera hatalmasat bulizott, újra megmutatta, hogy milyen elképesztően dögös lett, amióta fogyott már 45 kilót. Magabiztossága csak úgy sugárzik a képekről! Kult--50 éves Hollywood legszélesebb mosolya: Julia Roberts karrierjének legemlékezetesebb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20171028-az-50-eves-julia-roberts-karrierjenek-legemlekezetesebb-szerepei.htmlA mai napon ünnepli jubileumi, félszázadik születésnapját az a filmcsillag, akinek a mosolyába a kilencvenes években a fél világ beleszeretett, aki jó darabig Hollywood legmagasabban fizetett színésznőjének számított, és akinek számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez. Összeválogattuk a kedvenc és legfontosabbnak tartott Julia Roberts-filmjeinket. Kult--Vecsei H. Miklós Marton László ügye kapcsán tette közzé posztjáthttp://www.life.hu/kult/20171027-vecsei-h-miklos-marton-laszlo-ugye-kapcsan-tette-kozze-posztja.htmlVecsei H. Miklós egy fiatal színházcsináló nemzedék nevében írta le gondolatait egykori tanára, Marton László ügye kapcsán – nem ellene és nem mellette - írja a színhaz.hu. Vecsei, aki most Nemecsek Ernőt játssza a Vígszínházban A Pál utcai fiúkban, Marton László tanítványa volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és mindig is mesterének tartotta a rendező-tanárt. A fiatal művész Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait egykori osztályfőnöke ügyében. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.